2015. november 30., hétfő

Chapter Twelve

Sziasztok, végre megérkezett a várva várt rész, Aeron szemszögéből*-* Köszönöm a 16 feliratkozot és a több, mint 20.000+ kattintást, hihetetlenül jól esik*-* Köszönöm<3

Chapter Twelve



- Azt hiszem szakítani fogok vele.. - mondta ki végül egy mély levegő vétel után.
- Te megörültél? - nyíltak tágra szemeim.
- Mért most mi van? - állt meg hirtelen majd kérdőn pillantott rám.
- Ha szakítasz vele tuti, hogy összeroppan, szegény lány.. Akkor minek mentél bele? - kérdeztem tétlenül.
- Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, jó? - emelte feljebb a hangját. - Azt hittem,hogy hamar túl leszek ezen a dolgon és mehetek a következőre, de közbe nem is bánom, mert megbántani nem akartam. De ha most nem szakítok vele akkor rámegyek egy másik csajra.. És azt se akarom. - indult el újra.
- Te vállaltad be, te vállalod a következményeket.. - mondom neki szemtől szembe.
- Hát kösz a sok segítséget.. - vágja hozzám flegmán szavait.
- Mért most mi a szart mondjak? Azt, hogy jó, szakíts vele és bántsd meg? - emeltem feljebb a hangomat.
- Hirtelen mennyire megváltoztál! Soha nem érdekelt, hogy mi van az én kapcsolataimmal, meg, hogy kit bántok meg! Soha nem így álltál hozzám, se senki máshoz. - ordította le a fejemet.- Mi van veled? - vitte lejjebb a hangját, de egyből vissza is váltott eredeti hangnemére.- Mi történt azzal az Aeronnal aki bulizni jár és csajokat dönget? A többiről már nem is beszélek.. Bárcsak minden a régi lenne.. - halkult el a hangja már megint. - Nem tetszik ez az Aeron! A régit akarom, érted? Azt az Aeront akivel hetente buliba járunk és halálra isszuk magunkat és, hogy csajokat szendünk fel egy jó kis alkalomra.. Ezt a barátomat kérem vissza! Tudod mit? - emelte fel magasba mindkét karját. - Ha végre észhez tért a régi Aeron akkor értesíts, kérlek! - húzta össze a szemeit egy pillanatra majd gyors léptekkel elment mellettem.
Most értem arra a pontra, hogy valamit tényleg elszúrtam. Valami nincs rendben és ezt még a barátom is észrevette.. Túl sok ez egyszerre... Először ez az összeköltözösdi majd Luanna, később David és végül Ken. Egyszerűen nem bírom ezt már! A hasamba az a bizonyos érzés kering. Idegesít. Nem akarom ezt az érzést! Újra feleleveníti bennem a régi időket mikor egy rakás szar voltam. Bezárkóztam a szobámba és vártam a tökéletes pillanatra mikor véget vethetek az életemnek. De nem tettem meg, mert túl gyáva voltam hozzá. Gyáva...
Ahogy a fejembe megismétlődik ez a hang..
Egyszerűen szenvedés volt. Teljes depresszióba kerültem akkoriban. És ez mind apám miatt. Fájt, de még mennyire. Csak apámra számíthattam, anyám magasról leszart és ennek hatására rosszabb lett minden. De teljesen megértem apámat, biztos, hogy örületbe kergethette ez a nő - az anyám. Csak a mai napig nem tudom, hogy miért ugrott a vonat alá és nem vált el anyámtól. Biztos jobbnak látta ezt. És ennek hatására találtam rá Kenre. Először mikor belevitt egy kisebb balhéba, féltem, hogy anyám mit szól. Meg is kaptam tőle a magamét. Hirtelen mennyire érdekeltem, ugye? Csak az ilyen dolgaimra nézett fel, másra nem. Ezek után még több ilyenbe belementem... Éreztem, hogy ez jó és szép dolog. A drog, a cigi, az alkohol és na meg persze a nők akik elcsavarták a fejemet... Annyira jó volt és végre éreztem, hogy van kiút ebből a sötétségből. Csak még az az egy dolog kínoz és kísért, hogy anyám, soha, de soha nem szerette az apámat... Mindig várta, hogy mikor mehet már végre a következőre.
Miután apám meghalt, nem nagyon érdekelte, csak inkább az amit utána kapott. Elment bulizni, holtrészegre itta magát csak, mert felszabadultnak akarta érezni magát... Volt, hogy végig kellett hallgatnom, ahogy anyám a másik szobámban elér az orgazmusig. És akkor itt jött képbe Ken, amit már elmeséltem. De most talán ez a Mike pasas remélem hatni fog rá. Bár tudom, valamit biztos el fog cseszni és akkor kezdődhet újra megint a szokásos anyai viselkedése... A saját anyámról beszélek és kimerem mondani, hogy nem csodálkoznék ha egy kurva lenne.(Vagy már lehet, hogy az. Nem lehet tudni.) És itt van Luanna aki emlékeztet mindezekre. Ezekre a szörnyűségekre. És azt hiszem ez jó. Isten is úgy akarja, hogy erről beszéljünk. Szeretné ha megnyilnák előtte. De mikor ránézek, egyszerűen meglátom benne a világot s minden haragom elszáll ami eddig volt. Szeretném megérinteni, megcsókolni, megölelni, beszívni illatát... Szeretném minden egyes porcikáját, hogy enyém lehessen. Ő az a személy az életemben aki tudja is, hogy milyen ez az érzés. Ez a hasogató érzés. Szeretnék neki megnyílni, de nehéz. Szeretném kibökni neki, hogy: „Hé, ez van, szükségem lenne rád!” De egyszerűen nem megy.
Úgy döntöttem, hogy nem megyek suliba. Visszafordultam majd egyenesen a temetőbe mentem. Ott biztos, hogy senki se fog keresni, legfeljebb anyám aki tudja, hogy mindig idejárok. A parkba is mehettem volna, de elkaphatnak a rendőrök azzal, hogy miért nem vagyok suliba és akkor oda elvisznek. Előfordult már, de mondjuk tizenkilenc évesen nem biztos, hogy ez történne, mert elég ha tizenhat éves korig jársz suliba. Jó, feladom, kész! Nem tudom, hogy el e kapnának, de fő a biztonság. Lassan battyogtam az utcákon át keresztül és gondolkoztam miközbe egy kavicsot „hordoztam” magammal, rugdostam. Vajon a tanár észrevett, hogy nem mentem be? Ennyire hülye én se lehetek... Biztos, hogy észrevette. Mi van akkor ha kirúgnak? Mit fogok csinálni? Anyám tuti, hogy kinyírna és valami jó fizetős koliba dugna csak azért, hogy jól messze legyek tőle... Isten bizony, hogy így lenne.. Most mit kezdjek magammal? Mit tegyek? Milyen hihető dolgot adjak be az anyámnak, hogy el is higyje? Elmagyarázni ezt az egészet nem fogom neki. Miért is mondanám? Én soha se számíthattam rá, de én se rá. Ez így volt rendjén és így is akartuk. Tisztába van azzal, hogy miket tett és én is. Én néha bánom, de szerintem anyám meg se próbálja és nem is akarja megbánni. Talán mindig ilyen lesz, talán sohase fog megváltozni...
Elszomorító, hogy ilyen az én édesanyám. Ő hozta ki belőlem ezeket a dolgokat. Az ő hibája. Miért szült meg egyáltalán? A másik fontos kérdés az, hogy miért nem tudott olyan anya lenni, mint a többi? Miért? Az élet miért engem szemez ki?
Hirtelen megpillantottam egy rendőrautót gyorsan beszaladtam a temetőbe. Szerencsére nem vettek észre... Vagy mégis? Lényegtelen volt. Leültem az egyik padra és vártam. Csak nem tudom mire. Ha már itt vagyok akkor megnézem apámat és azt hiszem nem ártana többet kijönnöm ide. Ellenőrizni a dolgokat és akár virágot hozni. Csak mentem a sorok között, szememmel azt a bizonyos helyet kerestem. Mikor odaértem a szemeim kipattantak és a düh kerített hatalmába. Az adrenalin szintem az egekbe szökött. Ki ez?
Gyors léptekkel közeledtem a személyhez, ahogy egyre idegesebb lettem... Mikor odaértem vállánál fogva felrángattam, hogy szembe tudjon velem nézni. Arcai szinte minden egyes vonulatán egy ránc húzódott végig. Kissé borostás arca volt. Ősz haját oldalra fésülve hordta. Zöld íriszeivel engem vizslatott. Körülbelül ilyen ötven körülinek saccoltam a gondolataimban. Ki lehet ez és mit keres az apám sírjánál?
- Maga kicsoda és mit művel? Mit képzel magáról, hogy idejön és elkezd kapálni és kiszedi a virágokat? Ha?-Kiabáltam mára már szinte.
Azt hiszem lassan beszélni se fogok tudni.
- Elnézést! Kérem ne haragudjon! Csak láttam, hogy eléggé gazos és a virágok is elkorhadtak. Gondoltam kicsit rendbe hozom! Nem akartam semmi bajt, remélem nem baj! - mondta majd felkapta a vödröt és a kapát illetve a gereblyét majd szép lassan elsétált.
Furcsa volt ez az egész, de megnyugodtam és mellesleg örülök, hogy megcsinálta. Ennyivel kevesebb dolgom van. Bár pár virág nem ártana.
- Jaj apa – sóhajtottam. - Miért van mindez? Miért kellett elmenned? Mond meg, mit csináljak? Ken megharagudott rám csak azért mert más lettem, pedig mindig is ilyen voltam csak mégis más. Most mégis mit tegyek? Gondolom most hülyének nézel, hogy itt beszélek egy sírhoz és semmi nem történik... Legalább gyere ide és állj velem szembe vagy mit tudom én... - mondtam ki. - Egy sírhoz beszélek. - csaptam homlokon magam.
Én megzakkantam? Vagy most mi van? Miért beszélek apámhoz, hogyha nem hallja? Megörültem! Pszhiologushoz kellene járnom, ez nem normális. Ahogy semmi se az vagy csak én vagyok itt a hiba. Előbb utóbb belefogok ebbe örülni és ugyanez lesz velem, mint apámmal, de ezt nem akarom. Gondolataimat egy hang zavarta meg.
- Ez szerintem teljesen természetes... - szólalt meg egy hang a hátam mögött mire megfordultam.
Amint megint megpillantottam az előbb elment személyt újra elfogott a düh. Már megint mit akar? -Nem megmondtam, hogy tűnjön innen? Meddig állt itt és mit akar? - vetettem oda neki.
- Engedd meg, hogy bemutatkozzak! - vette le a kesztyűjét. - Jason Armstrong. - nyújtotta a kezét mire kezet fogtunk és én hirtelen még bemutatkozni is elfelejtettem.
Ezt nem hiszem el!
- Bizonyára te vagy Aeron! - mondja mire aprót bólintok. - Nem is ismersz fel? Aeron, én vagyok a nagyapád! - mondta ki én meg egyből karjaiba ugrottam.
- Nem hiszem el! - hajtogattam egyfolytában.
Végre valaki aki remélem, hogy normális a családunkból. Egy személy... Na jó, csípjetek meg!
- De igen is hidd el! - tolt el magától.
- De akkor, hogy hogy nem találkoztunk eddig? - kérdeztem.
- Áh. - legyintett. - ez egy hosszú sztori.
- Van időm. - mosolyogtam már szinte ez inkább vigyorgásnak volt nevezhető.
- Nem iskolába kellene lenned? - döbbent rá.- Anyád nem fog örülni, ha megtudja. - legyintette meg az ujját előttem.
- De, de nem volt kedvem menni vagyis összevesztem az egyik haverommal, lényegtelen. - mondtam a földet kémlelve.
-Ha már gondolom nem akarsz visszamenni..
Bólintottam.
-Akkor befejezhetnénk amit elkezdtem. - nyomott a kezembe egy kapát.
Egy ideig elvoltunk míg rendbe hoztuk apu sírját, de utána nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. -Gyere, a mama biztos már kíváncsi rád! - mondta majd elindultunk.
-Akkor elmeséled, hogy mégis, hogy hogy nem találkoztunk eddig? - szorítottam össze a szemem és az öklöm a válaszért.
Bólintott majd mentünk tovább. El sem hittem, hogy ez történik meg velem és pont ma! Eléggé hihetetlen volt ez az egész!
Körülbelül három percet gyalogolhattunk. A házat megpillantva furcsa érzés ment keresztül rajtam. A kerítés hófehér volt, de már pattogzott le róla a festék és alatta már látszott a régi színe. Az ajtó nyikorogva nyílt és zárult be előttem. Az udvaron rengeteg virág volt, többféle színben. Volt amelyik a szomszéd kerítésére is felfutott. A sok növény között egy kis szökőkút feküdt. Az ablakok is régiek voltak, a falról - ami fehér volt - már jött le a vakolat.
Egy kis terasz is volt és ráadásul egy kutyájuk is ami be volt zárva. Mintha sejtette volna, hogy jövök. Letettük a szerszámokat majd beléptünk a házba. Egyből levettem a hátizsákomat, a kabátomat és végül a cipőmet.
A levegőbe az a tipikus szag terjengett. Elég otthonos volt a lakás. Mindenhol szinte volt egy, egy kép. És még az egyikbe fel is ismertem magamat. A papámmal együtt léptünk be a konyhába.
Neki is ősz haja volt és ráncok lepték el az arcát. Félig a mosogatónak támaszkodott. A nagyi megbizonyosodva pillantott a papámra.


-Ő az - mondta ki mire már csak azt vettem észre, hogy a nagymamám karjai között vagyok. Elengedett majd kezei közé temette az arcomat. Könnybe lábadt a szeme majd megpuszilta az arcomat.


-Gyere, ülj le! - invitált az asztalhoz majd leültem.


A fiókból kiszedett evőeszközöket míg a szekrényből egy lapos és mély tányért. Elém rakta az imint említetteket majd ő is leült. Mindannyian szedtünk a levesből és lassan elkezdtük fogyasztani a forró ételt. Nem bírtam sokáig, kíváncsi voltam, hogy mégis miért nem beszélt anyám róluk. Jó tudtam, hogy vannak nagyszüleim s élnek, de nem emlékszem, hogy találkoztunk volna a mai napon kívül. -És akkor végre elmesélnétek, hogy mégis miért nem találkoztunk soha? - tettem le a kanalat mire az nagyot csörrent.


-Azért azt ne mond, hogy soha. Kiskorodba rengeteget találkoztunk, de egy idő után anyád megtiltotta és feljelentéssel fenyegetőzött... Kénytelenek voltunk ezt elfogadni. Aztán meg jött apád halála... -magyarázta a nagyi.


-Na onnantól, kész, vége. Egyikünk se bírta ezt a nagy csapást. A lábunkat ki se tettük a házból, itthon gubbasztottunk. - szólalt már meg a papám is.


-És akkor nekem? - mutattam magamra. - El kellett, hogy viseljem, ahogy az anyám a másik szobában dug... - keltem ki magamból.


-Nyugodj meg! - fogta meg a kezemet a nagyi. - Tudjuk, rossz érzés lehetett, de nem tehettünk mást. Sajnálom, értsd meg! -szorította meg a kezemet.


-Megértem és nem haragszok rátok csak leginkább az anyámra... - mondtam nyugodtan. - És mesélj magadról! Mégis, hogy futottatok össze nagyapáddal?


-A temetőbe - mondtam. - Semmi extra nincs velem igazából.


-Suli?-kérdezték egyszerre.


-Megyeget - forgattam a kezemet.


Mivel kérték, hogy még meséljek magamról ezért szinte elmondtam mindent. Igen, mindent. Némelyik tetemet nem nézték jó szemmel, de azt is nézték, hogy én jelenleg milyen helyzetben vagyok.


Kicsit furcsáltam, de ők csak azt mondták,hogy ilyenek ezek a mai fiatalok. Na ezt most megkaptátok! Akarom mondani, megkaptuk. Anyáról, Mikeról és Luáról is beszéltem. Alig akarták elhinni, hogy már több napja összeköltöztünk.


-Na és ez a Luanna, kedves? - kérdezte mamám miközbe elém rakta a desszertet, de pont akkor kellett megcsörrenie a telefonomnak.


-Ha megbocsájtasz...-mutattam a készüléket felé majd felálltam és egy kicsit arrébb mentem.


„Lulu” - állt a kijelzőn.


Igen, Lulunak van beírva, de olyan aranyos. Egy fél másodpercig hezitáltam majd felvettem.


-Aeron?! Hol vagy? - kérdezte már a végét magasabb hangnemben.


-Nem fogod elhinni,hogy hol, de most le kell tennem! - pillantottam a mamámra majd az inycsiklandó desszertre.


Azt hiszem a nyálam is kifolyt.


-Ne, ne tedd le, kérlek! - kérlelt.


-Jó!


-Minden rendben van? Mindenki tőlem kérdezi, hogy miért nem jöttél suliba! Vigyázz magadra, jó? És azt ugye tudod, hogy anyukádtól ki fogsz kapni? - váltott hirtelen témát.


-Oké, tudom. Ne aggódj! Jó kezekbe vagyok! Majd mesélek, rendben? - mondtam mosolyogva,de sajnos ő ezt nem láthatta.


-Jó, majd én is. Sophie azt üzeni, hogy kettő óra fele legyél... a hol is? - kérdezte inkább magától, mint tőlem.


- Flushing - Meadows Corona Parkba! - kiabálta a háttérbe Sophie.


Felnevettem.


- Na szóval ott, vigyázz magadra, jó? - mondta már a végét halkan.


- Jó! - én is beszéltem halkan mire egy nevetést hallatott el magától.


- Na szia!


- Szia! - mondtam majd leraktam.


Visszamentem a konyhába ahol nagyi vigyorogva ült az asztalnál.


- Mi az? - kérdeztem miközbe leültem és alig vártam, hogy belekóstoljak a sütimbe.


- Ez a Luanna volt, igaz? - vigyorgott még mindig.


- Jaj, mama! - csaptam hirtelen az asztalra.


- Igen - vigyorogtam el én is a végét mire elnevette magát.


- Anyádnak, ne mond el!


Először nem értettem, hogy mire gondolt majd leesett.


- Nem terveztem! - ettem bele már végre a szuflémba.


- Ugye azt tudod, hogy nem fogja megengedni, hogy járjatok? - mondta halál komolyan a hangjába és csak most tűnt fel,hogy kettesben vagyunk.


-Erre nem gondoltam, bár az a tervünk, hogy szétszedjük őket... -mondtam ki.


- Aeron! Nem kell szétszedni őket! Maguktól fognak szétmenni! Érted? Ez a Mike ráfog jönni,hogy milyen anyád és otthagyja! - döbbentett rá a nagyi.


- Kezdődik előről minden... - sóhajtottam.


- Nem, nem fog! Ideköltözöl vagy veszünk neked egy házat! Valahogy, de megoldjuk, rendben?-simította meg a karomat.


- Tényleg! Már rég elköltözhettem volna, de sajnos "nem volt szívem hozzá" -emeltem ki az utolsó szavakat idéző jeleket varázsolva a levegőbe.


- És amúgy honnan veszed, hogy nem engedné meg? Lua apja kedves, már amennyire, ő biztos megengedné - mondtam mára már teli szájjal.


- Ismerem anyádat, nem hiszem, hogy sokat változott volna azóta! - mondta a szemembe.


- Ezt mégis honnan veszed? Eddig nem foglalkozott velem, most miért tenné? - keltem ki magamból. -Nyugodj le! - nyugtatott. - akkor nem tudom, azt csinálsz amit akarsz, Aeron! - csapott az asztalra majd felállt.- Az ember segíteni akar, de te még el sem fogadod... - sétált el.


- Igen?Jó. - álltam fel már én is. - Majd meglássuk! - suttogtam magam elé.- Majd meglássuk!


Még magam sem értettem, hogy miért háborodtam fel, hisz igaza volt. De még mindig csak reménykedni tudok, hogy anyám megengedné, de tuti, hogy nem mondom el neki. Kicsit zavaros ez az egész. Elhagytam a házat majd lassan elsétáltam a parkig. Hazamenni nem akartam, mert tuti, hogy ki kaptam volna a lógás miatt. Leültem a legközelebbi padhoz majd, mint egy csöves szétterültem rajta. Röhögtem egy sort magamon majd kiegyenesedtem. Egy pár percig így ültem majd rájöttem, hogy a parkba van ingyen wifi.


Körülbelül ezt addig csináltam míg meg nem érkezett Sophie. Ezzel csak egy gond volt, hogy Kennel. Jaj, istenem! A lányok beszédei... Béküljetek ki, mert nem bírom látni, hogy a pasim a legjobb barátjával rosszba van... Pedig általában a fiú legjobb barátok mindig megmaradnak, csak a lányok vitáznak mindig majd összehordanak egymásról mindent. És mit látsz? Két óra múlva már megint barátok. Azta. Na az ilyeneket nem bírom.


Láttam, hogy Kent alig bírja iderángatni, nem foglalkoztam vele még az eszembe se jutott, hogy segítsek neki. Inkább csak néztem őket majd jót röhögtem rajtuk. Miért is segítenék neki? Ken úgyse akar velem beszélni, a régi Aeront akarja. Amit biztos, hogy idővel megfog kapni. Még ki tudja, hogy mi lesz az ami engem felfog baszni. Elém léptek mire Sophieka drága megszólalt:


- Mi a fasz bajotok van? Most kibékültök vagy egy ceruzát fogok feldugni a seggetekbe! Választhatok! - emelte fel a mutató ujját a jobb kezén.


A bal kezével Ken oldalát inkább pulóverét szorongatta, hogy el ne szökjön. Egyszerre nevettünk fel majd elkomolyodtunk.


- A ceruza jobb - mondtuk egyszerre halál komolysággal a hangunkban.


Nekem nem sok kellett, hogy elnevessem magamat, de Kenről csak a komolyság szűrődhetett le róla.


-Na most szépen megyünk megnézünk egy filmet és mindent elrendezünk... - mondta összehúzodott szemöldökkel majd megakarta fogni a karomat, de elhúztam.


Most szemeivel hunyorgott rám majd közelebb lépett Kent magával toloncolva. Elkapta a pólómat majd ügyes kézmozdalatának köszönhetően megcsavarta az anyagot majd közelebb húzott annál fogva. Felhúzta az egyik szemöldökét ami tökéletesen ki volt szedve. Mintha az élete múlott volna rajta.


-Nem vicceltem... - szemeit enyémbe fúrta.


Egy cseppet sem féltem tőle. Egy lánytól? Chh... Most legszívesebben lekaptam volna a barátom előtt, hogy még nagyobb vitát csináljunk kettőnk között, de nem tehettem. Persze ezzel elértem volna azt, hogy jól összeverekedünk vagy azt, hogy ezt őt nem is érdekli, mert alapból nem kaphatja meg a lánytól azt amit. De mivel itt van Luanna, most ő is közre játszott volna. Mindenki utált volna kivéve Ken, ha a nem érdeklést válassza. Ő igenis „büszke” lett volna rám... Jaj, de jó, visszatért a régi Aeron! Aha, azt csak szeretné.


-Rendben? - engedett a fogásán.


Szemeiben aggódottságot véltem felfedezni. Végleg elengedett majd valami olyasmi félét motyogott, hogy „bocs, a pólód...” Megigazítottam miközbe Kent elengedte, de ő neki simította le a pulcsiját majd meg is csókolta miközbe motyogott valamit. Igazából nem voltam kíváncsi arra, hogy mikor nyelik le végre egymást.


- Na jössz már? - zökkentett ki a gondolataimból a kis szőkeség.


- Konkrétan hova? - kérdeztem vissza.


Kérdéssel kérdéssel válaszolunk szabály.


- Moziba.


- Te erőltetted, te is állod - mondtam.


- Én is akartam és valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válaszod - forgatta meg barna szemeit. Válaszul csak megráztam a fejemet.


-És, ha már itt tartunk... - állt meg egy pillanatra Soph. - Én választom ki, hogy melyik filmet nézzük meg... - vigyorgott gonoszan rám majd a Kenre.


Csak ne valami unikornis póni legyen vagy kivágom magamat... Romantikus film? Eszembe ne juttasd. Lassan battyogtunk és útközbe még egy rohadt boltba is be kellett menni, mert megtetszett neki valami felső. Jól nézhettünk ki. Két srác kisérget egy lányt. Még a pénztáros is kérdőn nézett ránk. Én mondtam. Igazából nem is tudom, hogy eddig miért nem mentem haza. Talán tartok Sophietól? Gondolatomtól még én magam is elnevettem magamat. Legfeljebb a film alatt elszökök. Biztos halálra fogják egymást smacizni. Mikor végre beértünk a moziba egyből leültem az egyik székre, mert már ki voltam fáradva Sophietól meg drága ruháitól. Hogy tudnak a lányok ennyit vásárolni? Na, mindegy. A szememmel az egész teret méregettem.




Azt a bazi nagy csillárt ami bevilágította az egész helyet. Bár szerintem meg is vakultam, mert utána már fényeket láttam mindig magam előtt. Majd szépen lassan kitisztult a látásom. Tovább nézelődtem és, mint fiú létemre egy lány seggére tapadtam. Na jól van! Alig akartam elvenni a tekintetemet, folyamatosan rossz perverz dolgok futottak át az agyamon, hogy miket csinálnék vele. Hogy tudok ilyenre gondolni miközbe barátnőm van? Jobban szemügyre vettem mára már a lányt hátulról.
Fekete bőr szoknya alá egy fekete harisnyával és egy szintén fekete magassarkúval, kékes kockás inget viselt és persze az, az elmaradhatatlan rohadt fekete bőr táska és még, hogy még több dolgot tudj levenni róla egy fekete sapka is volt rajta. Még néztem egy kicsit majd rájöttem, hogy a lánynak vörös haja van, alul pedig rózsaszínes volt. Túl sokáig néztem s, mint ha megérezte volna, megfordult. Egyenesen a szemembe nézett. Nem tudtam elhinni, hogy ő az, csak tátott szájjal bámultam. Elvigyorodott majd felém lépkedett kezében egy nachossal és egy pohár kolával. Mikor ideért lerakta az előbb említetteket és kihúzott mellettem egy széket majd leült. Megfogta a kezemet és jó erősen megszorította. Szemei aggodóvá váltak amikor odanéztem. Nyakamba ugrott majd jó erősen magához szorított, fejét pólómba fúrta.


-Miért nem jöttél? Jó majd mesélsz! Igazából megharagudtál volna, ha egyedül jöttem volna Markkal? - mondta el egy szuszra.
Alig bírtam felfogni. Vettem egy mély levegőt majd megsimítottam a haját, tudtam, hogy ezt szeretné.
-Nem - mondtam ki. - Csak szólhattál volna! - emeltem fel a fejét, hogy szemembe tudjon nézni. Sapkája leesett és haja kócos lett.
-Nem bírom a hazugságot, ezt tudnod kell! Bár most nem hazudtál és remélem nem is fogsz! Tudom, hogy elmondtad volna... - nyugtattam meg majd lassan közel hajoltam és megcsókoltam. 
Nem foglalkoztam azzal, hogy bárki láthat minket. Tudtam, hogy tetszik neki a közelségem. Elhúzódtam tőle mire elnevette magát. Száján a rúzs elkenődött. Kérdőn néztem rá mire felvette a sapkáját a földről és rárakta az asztalra. Táskájába kotorászott majd kivett valamit. Kinyitotta majd megigazította a sminkjét. Aha. Szóval tükör, smink. A másik két elengedhetetlen kellék a lányoknál. Mikor végzett rám nézett majd a számhoz nyúlt és elkezdte sikálni. Mintha drótkefe lett volna a kezébe pedig csak az ujjai voltak azok. Nyelvét kicsit kinyújtva koncentrált. Néztem minden egyes mozzanatát. Benedvesítette ujját majd végighúzta a számon. Mikor végre befejezte rákérdeztem kisebb jelenetére.
-Ez mégis mi volt? - dülledtek ki szemeim.
-Bocsi, kicsit rúzsos lett, de már leszedtem. - nevetett fel majd felállt, ahogy én is és odasétáltunk a többiekhez.
Megfogtam Lua kezét, hogy még véletlenül se forduljon a kis eszecskéjébe Kennek, hogy „na akkor most jöhet Luanna...”. Nana, ezt nem játszuk! Persze nem haragszunk Luára, hisz két barát mozizni megy, nincs benne semmi. Ráadásul tudom, hogy egyikőjük se mozdulna rá a másikra. Markot régebb óta ismerem és tudja jól, hogyha az én tulajdonomhoz nyúl akkor azt nagyon megbánja. -Menjünk már! - sürgetett minket Sophie majd befelé terelt minket.
Jobb oldalra ültünk úgy körülbelül középre. Legbelülre Mark majd Luanna, aztán én, mellettem Sophie és ő mellette drága barátom. Fogalmam sem volt, hogy milyen filmet fogunk nézni. Tétlenül ültem, a hasam elkezdett görcsölni az idegességtől. Bár nem tudom, hogy miért lennék az. Csak most veszem észre, hogy körülöttem finomságok vannak. Miközbe mindenki szeme a filmre ragad én addig kihasználom az alkalmat. De még se olyan könnyű, mint gondoltam. Egyfolytában Kent bámulom, hogy végre észrevegyen, de rám se néz. Majd végre felém fordul. Jelzek neki, hogy terelje el a csaj figyelmét. Bólint. Benne van. Hirtelen rám pillant Sophie mire rávicsorítok. Ken elkezd röhögni miközbe Soph szemét forgatva fordul felé. Egyből abbahagyja a nevetést. Kihasználja az alkalmat, megcsókolja. Gyorsan belemarkolok a popcornjába majd szinte a felét a számba tömöm. Egyből felém fordul én meg a másik irányba, röhögve. Oldalra lesekedve is látom, hogy szúrós szemekkel néz engem. Újból elnevetem magamat. Lassan elkezdem lenyelni a számban lévő popcornt. Valaki hirtelen megrázza a vállamat. Egyből odafordulok, de nem kellett volna ugyanis Sophie beletömött még egy adagot.
-Kérsz még? - röhögött a fülembe mire a szememet forgattam.
Próbáltam úgy leküldeni az ételt, hogy ne essen ki a számból a folyamatos nevetés miatt. Inni is kéne valamit. Szépen lassan bevetettem azt a régi trükköt miszerint a pasi ásít egyet és közbe átkarolja a csajt. Na ezt megcsináltam. Vártam pár percet majd megböktem Lua vállát aki egyből Mark felé fordult. Kapva megint az ujjabb alkalmon, gyorsan kivettem a műanyag poharát a tartójából majd ittam belőle egy keveset és visszaraktam. Ezt mind körülbelül pár másodperc alatt amíg nem figyelt. Így járnak, ha nem vesznek nekem kaját! Lopkodok.
Igazából nem is értettem,hogy mi volt a lényege, címe a filmnek. Nem annyira tetszett, de elment. Mozi után elköszöntünk egymástól és Luval hazafelé indultunk.
-Mégis, hogy fogod elmondani anyukádnak, hogy nem voltál suliba? Gondolkozz már mielőtt cselekszel! Tuti, hogy le fog cseszni! - szorította össze a fogát.
Miért kell értem aggódnia?Egy rohadt vitával megúszom az egészet. Legyintettem mire, mint egy pulyka felfujodott és előre sietett. Ez valamennyi szempontból jó is volt. Egész végig így mentünk, mert kénytelen volt bevárni másrészt nem „futottam” utána.
Otthon hazaérés után vártam azt a bizonyos lebaszást. Lua, ő csak felszaladt a szobájába. Nem is értem, hogy mi a baja, de ő tudja... Ledobtam a táskámat a földre majd elmentem vécére miután végeztem ittam egy pohár vízet és leültem az asztalhoz. Igazából gondolkodni akartam volna,hogy most mi lesz ezek után, hogy találkoztam a nagyiékkal, de végülis nem jutottam messzire.
Felfelé lépkedtem a lépcsőn. Gondoltam elkérem a mai házit amit Lu is meg tud adni. Hirtelen rontottam be szobájába. Gépe fölött ült és nagyon nézett valamit majd mikor meglátott lecsapta a laptopja tetejét. Érdekes. Valamelyik nap is ezt csinálta. Mintha bármi titkolni valója lenne előttem. Persze tudom, ha valami lenne elmondaná, de mivel nincs semmi ezért, hogy tudná közölni velem? Biztos valami csajos dolog amit én nem láthatok... Először furán nézett rám majd leesett neki, hogy miért vagyok itt. Megadta a legfontosabbakat majd kiküldött a szobájából. Mi van, barbizni akar? Anya és Mike pont akkor esett be az ajtón. Nem, nem fogom „anyáéknak” nevezni! Egy csomó cucc volt náluk, gondolom vásárolni voltak.„Jó” kisfiú létemre elvettem az egyiket anya kezéből majd a konyhába vittem és kiszedtem belőle a dolgokat amiket el is pakoltam. Ezt mind csak azért, mert nem akartam kiabálást. Anyám leült az egyik székre majd a csekkeket kezdte bontogatni. Leültem mellé és megkérdeztem ,hogy kell-e valamit segíteni. Nem. Hozzám vágott egy szelet csokit mondván enyém.
Megköszöntem majd fél másodperc alatt elpusztítottam.
-Anya..!
-Nem haragszom, igen, írok igazolást! - mondta halál nyugodtan és még mosolygott is.
Kidülledt szemekkel néztem rá. Furcsáltam. Anyám? Már rég kiverte volna a patáliát... Tudni illik, rengeteget lógtam és ezért sulit is kellett, hogy váltsak. De valami itt nagyon nincs rendben. Nagyon sántít ez az egész. Vagy tényleg boldog? Áh, kétlem. Még egy édességet adott, de azt fel kell vigyem morcinak. Amint beléptem megint lecsapta a laptopját. Tisztázzuk, ma már mindenki furcsa! Átadtam neki mire megköszönte majd bejelentette, hogy megbeszélte az apjával, hogy holnap én és Sophiek is mehetünk golfozni. Ezt mégis mikor? Jól van, na. Tiltakoztam, hogy én biztos, hogy nem fogok menni meg Ken se lesz benne az egészbe, de ő már előttem járt. Megbeszélte a gerlepárral. Addig nyaggatott míg kénytelen voltam belemenni. Szuper! Holnap tuti,hogy beégek mindenki előtt, hogy nem tudok játszani. És a legrosszabb az, hogy anyám is jön...

Ezt is jókor tudom meg...

2015. november 12., csütörtök

Chapter Eleven

Sziasztok, na végre itt lenne a folytatás, mivel egy jó ideig nem volt rész ezért a következő fejezet teljes egészében Aeron szemszögéből lesz.:D Na, jó olvasást!:)
Nia xx


Chapter Eleven 


Kinyitottam szemeimet, majd frissen és üdén - ha az lennék - kivánszorogtam az ágyamból. Mivel tegnap nem pakoltam be a táskámba, úgy döntöttem, hogy akkor most reggel, mivel máskor már nem tudom... Lassan odabotladoztam az íróasztalomhoz, ahol Aeron látványa fogadott. Kissé megugrottam mikor észrevettem. A sok könyv és füzet között békésen aludt. Arca rezzenéstelen és nyugodt volt. Megsimítottam arcát, majd keltegetni kezdtem.
- Aeron! Ébresztő! - pusziltam meg, és hozzábújtam, amennyire tudtam.
Ébredezni kezdett, s mikor felemelte a fejét egyszerűen nem tudtam hinni a szememnek.
- Úristen! Aeron! Mi történt? - fogtam két kezembe arcát.
Felszisszentett majd egyből elkapta kezeimet és levette arcáról. Kék-zöld foltok virítottak szeme alatt.
- Mi történt? - kérdeztem újból.
Kissé álmos volt a feje, megdörzsölte szemeit, behúzott ölébe, majd átkarolt.
- Nyugodj meg! Az este rákérdeztem, hogy miket beszélgetettek Dave-vel, és végül addig nyaggattam, míg elmondta az egészet... - hajtotta le a fejét. - Egyből nekimentem, mert nem bírtam magammal, Josh probált szétszedni minket, de nem sikerült neki. Végül anyám meghallotta és feljött aztán, mikor észrevett minket, szét akart választani bennünket, de nem nagyon ment, ezért szólt Mike-nak, apukádnak, aki kidobta őket... Aztán még anyám engem szidott le, és ráadásul fel is pofozott... Még mindig érzem, ahol megütött... - pillantott rám.
Teljesen ledöbbentem szavai hallatán. Még pislogni is alig tudtam. Hogy én mennyi mindenről maradok le az éjszaka! És ráadásul fel se keltem, ami furcsa. Általában mindig felkelek ilyen kisebb zajokra is. És, amúgy Bell nem is kérdezte, hogy miért vesztek össze? Egyáltalán akkor miért engedték ide, hogyha csak bajt csinálnak? És a legnagyobb kérdés: Miért az asztalnál alszik? Lehet, hogy rászánta magát és házit csinált? Jó, azért ilyen szorgalmasnak nem nézem. Max lemásolta a sajátomról. Először még itt meséli nekem, hogy mit vészelt át az éjszaka most meg elkezd veszekedni velem.
- És elmondanád, hogy miért nem mondtad el nekem, Lu? - háborodott fel hirtelen.
És akkor én mit mondjak? Azt se tudom kik a barátai, ráadásul nem is mond semmit... De ő van felháborodva. Értem én.
Bár lehet, hogy mondanom kellett volna neki...
- Te vagy felháborodva? - szálltam ki az öléből magamra mutatva.
- Igen.
- Igen? Akkor ennyi erővel én is felháborodhatnék, hogy miért nem mondjátok el, hogy mi van ezzel a két faszival!? Igen, beszéltem Kennel is - tettem karba a kezeimet.
Kifújta a levegőt majd kirohant a szobámból. Miért csinálja ezt? Miért nem tudjuk normálisan megbeszélni a dolgokat? Ráadásul még utána se mehetek, mert még a végén kiderülne, mi van közöttünk. Az a baj, hogy attól tartok, ha apám vagy az ő anyja megtudja... Akkor szét akarnának választani bennünket... De én ezt nem akarom... Félek ettől, és nem akarom, hogy bekövetkezzen... Hirtelen milyen fontossá vált Aeron, eddig még egy bunkó parasztnak és egy kurógépnek gondoltam, de most... Most más a véleményem, de úgy érzem még mindig nem tudunk egymásról oly’ sok mindent. Ami aggaszt. Mi van, ha lesz a szülinapja? Fogalmam sincs, hogy mit szeret, mit akar, mi az álma... Egy elhamarkodott döntést hoztam, az tuti. Beszélnem kell, de sürgősen Sophie Coxxal! Felkaptam magamra azokat a ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak, majd gyorsan sminkeltem, és lementem a konyhába. Bevágtam egy epres yoghurtot, majd felkaptam a táskámat, és már indultam...volna, ha rá nem jövök,hogyha gyalog megyek akkor ezer-száz százalék,hogy elkések... Visszasprinteltem a házba, és vártam, hogy végre mikor visz Bell minket suliba...
- Na mehetünk? - kérdezte.
Na végre!
- Azt hittem,hogy már sohasem kérdezed meg.. - mondtam a szememet forgatva.
Beszálltunk a kocsiba, majd indultunk is. Próbáltam útközben felhívni Sophie-t, de nem vette fel, és gondolom, a fejében meg sem fordult az a gondolat, hogy visszahívjon... Még üzenetet is hagytam neki, de nem írt vissza... Lehetséges, hogy telefon nélkül ment volna suliba vagy direkt nem veszi fel...? De mi van akkor, ha tényleg eltűntek az országból? Azaz miután beszéltem Kennel... Nem tudtam, mitévő legyek, csak reméltem, hogy majd a suliban beszélünk, ha egyáltalán jön ma... Aeronra pillantottam, aki az ablakon kifelé nézve figyelte az elsuhanó házakat. Mikor észrevette, hogy őt nézem, rám nézett és elmosolyodott. Viszonoztam mosolyát, de akkor hirtelen megállt az autó.
- Bassza meg! - káromkodott Bell. - Ha még most elindultok, simán beértek... - pillantott ránk a visszapillantóból, mire feleszméltem.
Én azt hittem, hogy már a suli előtt vagyunk, de ezek szerint nem. A gondolataim nagyon más felé járhattak...
- Oké - egyeztem bele.
- Ne hívjunk szerelőt vagy esetleg vontatót? - kérdezte Aeron anyjára nézve.
-Nem kell, megoldom, csak siessetek -mosolygott kedvesen, mire egy utolsó pillantást vetettem Aeronra, és kiszálltam az autóból.
-Hali - köszöntem el Belltől, majd elindultam, azt hiszem, a helyes irányba. A "bátyám" még váltott vele pár szót, de végül utánam futott.
- A másik irányba, Vöröske - lihegte.
Ennyitől kifáradt volna? A nagy Aeronka nem bírja a futást...
- Mi van, kifulladtál? - kérdeztem félig nevetve, miközben irányt váltottunk.
- Nem, csak illett a szituációhoz - mondta, majd rám mosolygott.
Útközben nem nagyon szóltunk egymáshoz, én inkább csak a barátnőmön agyaltam, hogy miért nem vette fel... Mindig felszokta venni. El sem tudom képzelni, hogy mi baja lehet... Már jó lenne vele beszélnem, mert pipet fogok kapni... Mivel marha lassan mentünk, ezért a végére már futnunk kellett, nehogy elkéssünk az óráról. Miután beértünk, egyből levágodtam Soph mellé, aki a körmét babrálta. Köszöntem neki, de ő viszont nem. Mi a szent baja van? Már kezdtem ideges lenni, de inkább elsöpörtem a gondolatot a fejemből és végigültem az órát. Mondjuk. Nem bírtam tovább, úgyhogy egy papírra írtam neki egy kisebb levelet.


"Mi a bajod? Miért nem köszöntél a reggel? Ken bántott? Esküszöm kinyírom!"


Odacsúsztattam elé. Felvette majd a tanárra nézett, és utána elolvasta. A ceruzáját kétszer megpörgette ujjai között, majd lerakta azt. Összegyűrte a papírt, felállt, majd kidobta. De miért? Mi van ma Sophie-val? Azért, amiért felállt, a tanár nem nézett rá jó szemmel, sőt! Ölni tudott volna a szemével... Szerencsére nem emlegette fel, de egész órán csak minket nézett. Mondom én, hogy nem bír engem ez a töri tanár... Most már tényleg beszélni akarok a barátnőmmel, mert már nagyon idegesít, hogy mi a baja... Jaj, Sophie miért csinálod? A végszó. Végre. Azt hittem, már sohase fog megszólalni. Ez, kérem szépen, a csengő. Barátnőm nagy léptekkel sétált ki a teremből. A fiúk furcsán néztek rám miután arrébb löktem őket az útból, és Sophie után futottam. Mivel nem akart megállni, ezért elé álltam.
- Beszélhetnénk? - kérdeztem.
- Nem.
- De miért? Mi a bajod?
- Tudod te azt jól... - fogta magát és elment.
Én még mindig háttal voltam, mikor hirtelen belém jött valaki.
- Úristen Lua! Bocsi - szorította össze a fogát az előttem álló fiú.
-Nem baj! - mosolyogtam rá.
Kicsit félrehúzott, majd hezitált egy darabig, de végül megkérdezte:
- Holnap mozi? - húzta félre egy kicsit a száját Mark.
- Öhmm... - hezitáltam.
Aeron épp akkor jött el mellettünk. és persze, hogy minket nézett, de nem láttam, hogy mérges lett volna... Ez egy jó jel, igaz? Vagy nem? De attól, hogy mi még Aeronnal... Na, szóval attól még elmehetek Markkal moziba, mint barát... Igen, ez egy lehetséges opció, vagy mi. Már türelmetlenül várt a válaszomra.
- Honnan tudjam, hogy nem vagy valami pszichopata? - vettem elő a régi szövegemet, mire elnevette magát. Barna íriszeit rám vetette, amihez hozzácsapta elengedhetetlen vigyorát.
- Nekem kellene tartanom tőled. Neked van piercinged és tetoválásod. Én egyiket se mertem volna bevállalni - vallotta be.
Ennyire félelmetes lennék?
- Te kis félős - nevettem fel.
- Nyomás kifelé! - tolt ki minket a hirtelen megjelenő tanár.
Na vajon melyik? Hát persze, hogy a történelem szakos. Már az agyamra megy.. Önelégült vigyorral ment vissza az épületbe miután kikotort minket..
- Na? Vagy inkább Aeronnal mennél? Megértem, ha igen...
Miért csinálja minden pasi ezt? És miért pont Aeront veszi elő? Honnan tudja egyáltalán, hogy kötődöm hozzá, vagy azt, hogy tegnap mi történt? Na NE! Fogadjunk, az a Josh vagy az a David gyerek volt... Inkább az utolsóra tippelek. Hogy én mikbe bele nem kerülök, és még mi fog történni... Na, azt nem tudom, de remélem, nem fogok nagyobb problémákba belekeveredni...
-Aeron? Miért pont vele jössz? Ezer más fiú van az osztályunkba, iskolánkba, országunkba, haver... - bokszoltam bele a vállába, mire kissé kidülledtek a szemei.
- Ácsi-ácsi - tette elém a kezét. - Ki mondta azt, hogy haverok vagyunk? Másodszor pedig, ne tereld a témát! - emelte égnek mutató ujját.
Elnevettem magamat.
-Jól van, elmegyek - mosolyogtam rá, majd egy tincset a fülem mögé sodortam. -Ha most megbocsájtasz, megkeresem a barátnőmet, akit ki kell engeszteljek a nem-tudom-miért - nevettem fel kínosan.
Mielőtt válaszolhatott volna, elfutottam onnan. Biztos hülyén nézhettem ki. Nem kellett sokat keressem Sophie-t, egyből megtaláltam Ken nyakába csüngve. - Sophie, végre beszélhetnénk? - kérdeztem.
-Nincs miről - mondta, majd megcsókolta barátját.
Odamentem, és szétszakítottam őket. Már nagyon elegem volt, és egyáltalán MI A BAJA?? Ha ez a köcsög csinált vele valamit, tuti, hogy véget vetek az életének...
- Most meg mi van? - förmedt rám.
- Mi a bajod? Erre válaszolj légyszíves! - néztem szemeibe.
- Tudod te azt nagyon jól! - fonta össze mellkasa előtt karjait.
Kenre néztem, aki megvonta a vállát. Összehúztam a szemöldökömet, és elővettem a halálos nézésemet.
- Mit mondtál neki? - szűrtem a fogaim között.
- Én semmit. - mondta ártatlanul.
- Aha. Persze. Mond már! - emeltem fel a hangomat.
Már képes lettem volna szétütni a fejét, amiért telebeszéli a barátnőm fejét. De ott volt Sophie, aki lefogott, majd félrehúzott.
- Tudni akarod, hogy mi a bajom? - kérdezte egy kicsit se nyugodtan.
- Bökd már ki!
- Idegesítő, ha a hátam mögött beszélnek ki!
És ekkor jöttem rá, hogy a Kennel való beszélgetésemről van szó. Remélem, nem mondta el neki, hogy félre beszéltem...
- Én téged hívtalak, és ő vette fel... Sajnálom - hajtottam le a fejemet.
- Az igazat megvallva, hallottam az egészet... Nem haragszom rád csak szarul esett, hogy Ken azért van velem... Úgy érzem - nézett rám. - hogy napról napra egyre jobban tetszik, és ezzel nem tudok mit kezdeni - rágta a szája szélét.
Megkönnyebülten fújtam ki a levegőt.
- De akkor se hódolj be neki, érted? Nem akarom, hogy megbántson...
- Jól van - engedett meg egy halvány mosolyt. - Ölelést! - tárta szét a karját, mire megöleltem. - Ma az edzőteremben szépen kivesézed nekem, hogy mit beszéltél azzal a Mark gyerekkel... - suttogta a fülembe. Nem kellett lássam az arcát, mert már így is tudtam, hogy vigyorog, mint a tejbe tök.
- Még így is kémkedsz utánam... Ezt nevezem - nevettem fel, mire eltolt magától.
- Shh... - tette a szája elé mutató ujját, és próbált egy filmbe illő jelenetet utánozni. - Aeront is ki fogod vesézni... - ölelt meg újból, majd elkezdte a hátamat simogatni, miközben susogott, mint egy vonat.
Jót röhögtem rajta, de sajnos hamar lefagyott a mosoly az arcomról, miután becsöngettek.


*


Miután a mai suliidőnek vége lett, hazamentem, és a legédesebb mosolyomat elővéve álltam apa elé.
- Apuciii - nyújtottam el a szót.
- Mit szeretnél? Hova vigyelek? Esetleg pénz kell? - fordult felém, miután becsukta a hűtőt.
- Arra gondoltunk Sophie-val, hogy elmennénk egyet edzeni! - vettem elő legédesebbnél is édesebb mosolyomat.
- Mennyi időre?
Ez azt jelenti, hogy belement. Apa nyakába ugrottam, miközben folyamatosan hadartam, hogy: "Köszönöm!"
- Lu! Nagyon szívesen, de engedj el és, ha már itt tartunk... - nézett rám.
Ez nem hangzik jónak! Biztos, hogy akar valamit.. Hogy az én apám soha nem nő ki ebből... Na, az biztos!
- Jaj, már megint mit?! - tettem csípőre a kezemet, majd mély levegőt vettem, és ránéztem.
Elnevette magát mire én se bírtam megállni.
- Ha holnap elmegyünk golfozni! - emelte fel a mutatóujját.
Áh, ez is jó lenne, de oda ígértem a mozit... Mit mondjak most neki?
- A holnap, ami azt illeti... öhmm... szóval más programom van - dadogtam.
- Hmm... - gondolkodott el egy pillanatra. - Oké, akkor szerdára átteszük, rendben? - erőltetett magára egy mosolyt, de látszott, hogy csalódott.
- Oké, akkor úgy sincs programom - vicsorítottam.
- Még szép, hogy nincs - mondta elégedetten, majd kiment.
Boldogan lépkedtem fel a lépcsőn, és bementem a szobám, hogy átvegyem az edző cuccomat. Egy fekete sportmelltartó egy fekete passzos, de kényelmes gatyával és a fekete nike cipőmmel. A hajamat felcopfoztam, és egy nagyon minimális sminket tettem fel. Táskámba is bepakoltam a szükséges dolgaimat majd lementem, ahol a családom - már a családom - beszélgetett.
- Lu! - szólt apám, majd meglengette a kezében lévő dollárt.
Vigyorogva vettem el tőle, felkaptam a pulcsimat és a táskámat. Kimentem az utcára, és vártam Sophiera, mivel úgy beszéltük meg, hogy ide jön elém. A telefonomat kezdtem el babrálni, mikor két erős kar fonodott testemre. Azt hittem, hogy ott helyben kapok szívrohamot. Ránéztem illetőre, aki egy cseppet se zavartatta magát.
Állát vállamra helyezte, miközben fejét az enyémnek döntötte. Tetszett közelsége, és finom puha bőre, de álljon már meg a menet! Mi van ha lebukunk? Bárki megláthat minket, és egyből elmondja az egész sulinak. Ki tudja, hogy ki beszélget apámmal... Az is lehet, hogy az egyik munkatársának a lánya a mi sulinkba jár, és lehet, hogy megossza vele ezt a szép kis titkot. Vagy a legrosszabb lehet, hogy épp apa néz minket az ablakból! Anyám.

- Aeron! - hámoztam le karjait rólam.
- Nem lát minket senki... - suttogta a fülembe.
- Ez biztos? - néztem körbe.
- Biztos. - fordított maga felé, s kezeimet direkt nyaka köré helyezte. - Azt hiszed, hogy nem gondoskodnék erről?- hajolt közelebb, mire megcsapott finom illata.
Lassan fülemhez hajolt, de végül inkább nyakammal kezd el játszani, csókolgatni. Egyenesen a fülem tövéig csókol, majd beleharap a fülcimpámba. Elmosolyodom, majd számat szájára tapasztom. Lassan, és szenvedélyesen csókol. Gúnyos tapsot hallok magam mögül, mire egyből szétrebbentünk. Nagy kő esett le szívemről, mikor barátnőmet pillantom meg.
-Na, gyere, Júlia!-fogja meg a kezemet, és magával húzott. - Viszlát, Rómeó!
Utolsó pillantást vetettem Aeronra, majd szabad kezemmel integettem neki. Miután beértünk az edzőterembe, kifizettük a jegyünket, majd egyenesen a futógépekhez siettünk. Még rá se álltam, de már futok. Az egész edzést végig dumáltuk, vagy legalábbis én. Hát persze, hogy a fiúkról. Hogy Aeron biztos féltékeny lesz azért, mert elmegyek Markkal moziba. Szerintem semmi oka nem lehetne, csak két barát elmegy mozizni és kész. Nem nagy cucc. És amúgy se érzek Mark iránt semmit. Kenről is szót ejtettünk, Sophie elmesélte, hogy minél több időt szeretne Kennel tölteni, hogy hátha belé szeret. Kicsit hülyeségnek tartottam. Mi van, ha a végén mégis szakít vele? Nem akarom, hogy pofára essen. Bár, ha Ken olyan, mint régen akkor ez lesz belőle... Remélem, Aeron azért megváltozott. Nem akarok miatta szenvedni, bár soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.
Hirtelen ismerős alakokat pillantottam meg. Ezt nem hiszem el, de komolyan. Mit keresnek itt? És ráadásul észre is vett az egyik. Sophie-ra pillantottam, aki épp próbált felemelni egy elég nehéz súlyzót. Szegény, majd megszakadt... Miért kellett nekem odanéznem? Most meg azt látom, hogy idefele tart Josh... Én ezt nem akarom!
- Szia - köszönt.
- Mit akarsz? - vetettem oda neki.
Sophie lerakta a súlyzót, feláll és odajött. Végigmérte a srácot, és végül megszólalt:
- Sophie Cox vagyok és te? - kérdezte, mire megcsillantak a szemei.
Josh tetőtől talpig végigmérte, és egy füttyszó akarta elhagyni száját, de nem ment neki az ábrándozása miatt. Becsukja a száját majd megszólal:
- Szi-szia - dadogta.
- Neved ?- kérdezte kicsit se kedvesen Soph.
- Josh - mondom.
- Ha megbocsátanál... - húzott el az imént említett személy.
Kérdőn néztem rá és csak akkor vettem észre, hogy Davidhez vitt.
- Mit akartok? - ráztam ki a kezemet az övéiből. Dave megtörölte a homlokát és akkor vettem észre, hogy neki is van egy szép monoklija. A táskájából elővett egy üveg vizet, majd meghúzta. Tétlenül álltam előttük, és már kezdtem ideges lenni, hogy a hülyeségért húzott ide.
-Azt próbálja kinyögni, hogy "Bocs, nem akartam".
Értetlenül néztem Davidre, aki csak a flakonját roppantotta szét. Mi van? Csinálnak egy patáliát majd bocsánatot kérnek? Ezt nem értem. Bár, nem én kezdtem az egészet.
- Tényleg... vagyis tudod. Nem akartam csak, ha összekapok valakivel, így tudom levezetni a feszültséget - magyarázza.
Még mindig meghökkenve álltam előttük és nem is tudtam felfogni, hogy ez megtörténik.
- Jó, de akkor honnan a fészkes fenéből tudtad meg és elmondtad egyáltalán Aeronnak? - zúdítottam rá kérdéseimet.
- Google a barátod... - felelte Josh.
Erre még én se gondoltam. Csak simán beírhatták a nevemet és máris kiadott ennyi mindent? Úgy látszik, profik már ők ebben.
- Nem mondtam el neki, nyugodj meg, de ha Aeron csak beüti a kis nevedet, kiad rengeteg fotót rólad... Jobb lenne, ha elmondanád neki - mutogat.
Na, most álljon meg a menet! Most ők adnak nekem tanácsot, hogy mit csináljak? Kicsit furcsák, de mi van akkor, ha ez a tervük része, és már Aeron rég tudja a kis titkomat?
- Ok, kösz - mondtam ki végül és már indulni készültem, de egy kar utánam kapott.
- Aeron nem szereti, ha titkolóznak előtte, sőt! Utálja. Úgy alakítgasd a terveidet... - nézett a szemembe Dave és most az egyszer úgy érzem, hogy el kell hinnem szavaikat. - És amúgy...- nagyon néz valakit a hátam mögött Josh.- Mondd csak, ki a kis barátnőd?
- Foglalt - mondom. - Ken.
-Jajaj, apám, rossz nőt néztél ki magadnak - mondja félig nevetve David. - Ken nem fogja sokáig kibírni dugás nélkül... - magyarázta.
- Ja... Mi? Te? Mi van? - rázom meg a fejemet.
- Ide látom, hogy milyen a lány, és mellesleg már több, mint háromnegyed órája dumáltok a fiúkról, ide hallatszik - mondta halkabban.
Hát, ezt még én se gondoltam volna!
- Szóval hallgatóztok? - kérdeztem rá.
- Nem, csak el kell, hogy hallgassuk a beszélgetéseiteket... - felelte Dave, miközben emelgette a súlyt.
Egyetértően bólogatott Josh.
- És mondjátok csak, mi az ami miatt nekem óvakodnom kellene tőletek? - csúszik ki a számon hirtelen.
- Tessék? - kérdezték egyszerre kigubbadt szemekkel.
- Komolyan kérdeztem..
- Mindössze elég legyen neked annyi, hogyha valaki nem teljesít valamit, az büntetésben részesül. - magyarázta Josh.
- Aha. Semmi drog vagy ilyesmi? - bukott ki már megint azon a lepcses számon a kérdés.
- Ez már nem rád tartozik, de jobb, ha most mész mielőtt belekeveredsz valamibe - tol el Josh, mire visszanézek Davidre, aki gonosz pillantást vet rám. Nem értem őket. Először ilyenek, most meg... Azt hiszem nem csak nekem vannak titkaim, hanem nekik és persze Aeronnak is. Mire odaértem barátnőm furcsa tekintetét kapom meg. Közelebb jön, majd rám néz.
- Mi történt, Lu?-kérdezi mire feleszmélek. Miközben hazafelé tartunk, elmesélem a sztorit. Bár lehet, hogy nem kellene, mert még nagyobb vitákat csinálok, de nem hazudhatok a barátnőmnek. Nem tudom, mi lesz ebből, de már most tartok attól a valamitől. A házunkhoz érünk és akkor veszem észre, hogy sötét van. Felajánlom Sophienak, hogy elvisszük, de nem megy bele. Végül tovább győzködöm, és beadja a derekát. Szólok apunak, aki hál’ istennek nem haragszik rám és elviszi. Fáradtan megyek át a sötét garázson keresztül -mert nem kapcsoltam fel a villanyt - be a házba, mikor hirtelen nekimegyek valaminek. Kezemmel megtartom, hogy rám ne boruljon ez a nehéz dolog. Szerencsére megáll.
Gyorsan a villanykapcsolóhoz sietek, már amennyire tudok, és nem megyek neki megint valaminek. Felkattintom, és akkor jövök rá, hogy egy motor van a garázsunkba. Odamegyek, és csodálom ezt a szépséget. Lassan végigszántom ujjaimmal a selymes bőr ülést. Teljesen elvarázsol. Bárcsak kipróbálhatnám... Csak úgy száguldanék vele. Imádom a motorokat. Lehet, hogy nem említettem. Annyira, de annyira kipróbálnám. Nyugalmamat egy ajtócsapódás zavarja meg, amitől kissé megugrok. Dobogó szívemhez kapok és végignézek a nevető Aeronon. Idejön hozzám, majd megölel és egy puszit nyom a homlokomra.
- Milyen volt az edzés? - vált témát, hogy véletlenül se tudjam megkérdezni a motorról.
Egyenesen befelé megyünk, miközben átkarol.
- Jó - adtam meg a semleges válaszomat.
- Csak ennyi? - kérdezi.
- Mert, most mit mondjak? Hulla vagyok - dőltem a vállára. - Tiéd a motor? - Most meg én váltok témát.
- Igen. Majd, ha anyám engedi megjavíttatni, elviszlek egy körre -mondta, miközben rám nézett. Gyengéden megcsókolt, és elenged. Utoljára megölelem, és a szobámba vettem az irányt. Nincs kedvem házit csinálni, se tanulni, ezért benyomom a gépemet. Először beírom a nevemet, hogy tényleg igazuk volt a fiúknak. Teljes mértékben mindent kiadott, vagyis a nagy részét. Igazuk volt. Inkább felmegyek az elkészített weboldalamra, majd elkezdem egy kicsit alakítgatni, megszerkeszteni a fejlécet. Fáradtan könyököltem az asztalra és úgy érzetem, mindjárt elalszok olyan fáradt vagyok. Talán tényleg jó lenne elmondanom neki. Mindig ezt mondom, de egyszer se veszem rá a fáradtságot, hogy el is mondjam neki vagy talán csak félek. Félek, hogy elmondja másnak és akkor már az egész suli tudni fogja. Hirtelen Aeron nyitott be a szobámba, én csak kérdőn nézek rá, majd észbe kapok, és úgy lecsapom a laptopom tetejét, hogy nagyot csattan. Kérdőn pillant rám mire csak megrántom a vállamat. Próbálok úgy tenni, mintha nem érdekelne, pedig nagyon is.
- Ma elég furcsa dolgot mondott David... - mondta, mire a gyomrom összeszorult, szemeim kigúvadtak, és azt hiszem, még a szívem is kihagyott egy ütemet. Tudhattam volna, hogy nem szabad megbíznom bennük.
- Bocsánatot kért... - mondja ki végül.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Azt hiszem ezt most megúszta.



Következő részből:


- Anyádnak, ne mond el!
Először nem értettem, hogy mire gondolt majd leesett.
- Nem terveztem!- ettem bele már végre a szuflémba.
- Ugye azt tudod,hogy nem fogja megengedni,hogy járjatok? - mondta halál komolyan a hangjába és csak most tűnt fel, hogy kettesben vagyunk.
- Erre nem gondoltam, bár az a tervünk,hogy szétszedjük őket..- mondtam ki.
- Aeron! Nem kell szétszedni őket! Maguktól fognak szétmenni! Érted? Ez a Mike ráfog jönni, hogy milyen anyád és otthagyja! - döbbentett rá a nagyi.



2015. október 31., szombat

#5 Díj!

Nagyon köszönöm szépen Ria Dark-nak a Tiniből a Rocksztár írójának a díjat! :)
Teendők:

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad.
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról.
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról.
5. Válaszolj 12 kérdésre.
6. Tegyél fel 12 kérdést a blogoddal kapcsolatban.
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez/bejegyzéshez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építő jellegű legyen.
8. Cseréljetek linket.
9. Küld tovább 12 embernek a díjat. (Nem olvasok olyan sok blogot, ezért 2 embernek adnám át a díjat.)
10. Tedd ki a plecsnit jól látható helyre, úgy, hogy az én blogomhoz vezessen.

12 dolog a Tiniből a Rocksztár blogjáról:
1. Jól megfogalmazott
2. Nincs szóismétlés
3. A szereplők tizenévesek
4. Több évados lesz
5. A designet a Domcsi Design készítette. 
6. A történetet Ria Dark írja. 
7. A történetnek nincs bétája. 
8. A fejezetek valamennyi szinten hosszúak.
9. A dalaikat nagyrészt az író fogja írni. 
10. Nyáron kezdte el írni a blogot. 
11. Több, mint 3.000 megtekintés
12. Több, mint hét fejezet van fent. 

12.dolog az én blogomról:
1. Luanna Perez fanfiction
2. Eredetileg 2.évadosra terveztem.
3. Eredetileg - megint - Skyler lett volna a lány neve és nem is terveztem semmilyen titkot a lánynak.
4. Már több, mint 1 hónapja van a blogom.
5. Eddig 10 fejezet van fent.
6. Szerintem a 10.fejezet eddig a leghosszabb.
7. A történet - eddig - New Yorkban játszódik.
8. Több, mint 15 szereplő fog megjelenni a történetben, de nem mindegyik főbb.
9. Kettő szemszögből szerettem volna írni a történetet, azért lett ilyen az eleje.
10. Több, mint 15.000+ megtekintés.
11. Ken, nem is a Ken nevet kapta volna, ha nem lettem volna lusta és utána néztem volna egy másik névnek, de azóta örülök, hogy ez lett a neve:D
12. Aeron anyjának a neve csak úgy kipattant a fejemből..

12 kérdés:

1. Miért választottad a blogolást? Miért szereted?

Nem tudom, talán, mert én is szerettem volna írni?:D

2. Mit gondolsz a történettel kapcsolatban, hogy alakulhat a srácok jövője?

Szerintem fantasztikus a történet, remélem, hogy jól fog.

3. Szerinted fejlődik a fogalmazásom a részek hadával?

Biztos:) 

4. Melyik a kedvenc részed és miért?

Mindegyik, mert jól vannak megfogalmazva.

5. A visszajelzések alapján az írásom "humoros". Szerinted?

Valamennyi szinten igen.

6. A történet legelején szó esett egy bizonyos srácról, aki bejelölte Mirit. Vajon lesz szerepe a továbbiakban a srácok életében?

Szerintem igen.

7. Van olyan zene, ami inspirál írás közben? Ha igen, melyik az?

Igen, Demi Lovato összes száma.

8. Lenne olyan dolog, amin változtatnál? Legyen az design, fejléc, stb.

Igen, a blog kinézetén, mert nem tudom, hogy másoknak tetszik-e.

9. Mennyire szereted a történetem? Mi tetszik/ tetszett meg benne?

Hát az, hogy egyedi.

10. Hol találtál rá a sztorimra?

Instagrammon keresztül:)

11. Szerinted eléggé érdekesek a részek, vagy kicsit pörgessem fel őket?

Szerintem igen, de fel is pörgetheted, akár, így csak még jobbak lesznek:D

12. Van tanácsod, esetleg problémád a bloggal? Ha igen mi az? 

Nincs.
Az én 12.kérdésem: 

1. Mit gondolsz Aeron viselkedéseiről?
2. Szerinted körülbelül hány részes lesz a történet?
3. Ki a kedvenc szereplőd?
4. Szerinted Bell befolyásolni fogja Mike - Luanna apja - viselkedését?
5. Melyik a kedvenc részed, s miért?
6. Szerinted valaki befolyásolni fogja Luanna és Aeron kapcsolatát?
7. Mit gondolsz mikor fog kiderülni Luanna titka?
8. Neked, hogy tetszik/ mi a véleményed a designről?
9. Mit változtatnál a történeten?
10. Mi az ami nem tetszik a történetben, miért?
11. Szerinted hosszúak vagy rövidek a részek?
12. Mit gondolsz az írásomról, sok hibát észleltél?

A díjat tovább adom:

Conflicts and Loves blognak és a Gyilkos szerelem írójának. 

Még egyszer köszönöm szépen a díjat!:) <3 

2015. október 29., csütörtök

#4 Díj!

Köszönöm szépen a díjat a Bérgyilkossal összezárva írójától.:)

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad.
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról.
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról.
5. Válaszolj 12 kérdésre.
6. Tegyél fel 12 kérdést a blogoddal kapcsolatban.
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez/bejegyzéshez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építő jellegű legyen.
8. Cseréljetek linket.
9. Küld tovább 12 embernek a díjat. (Csak 7 embernek fogom)
10. Tedd ki a plecsnit jól látható helyre, úgy, hogy az én blogomhoz vezessen.





12 dolog a Bérgyilkossal összezárva blogjáról:
1. Igényesen megírt. 
2. Nincs szóismétlés. 
3. Eddig csak a Prológus olvasható. 
4. 16 feliratkozóval rendelkezik, bocsi, már 17.:D
5. Eddig 2 díjjal rendelkezik. 
6. A design készítője: Astrid Haynes
7. A történet bétája: Brynn Hastings
8. A blog írója: Ciara Coldman
9. Több, mint 1000 megtekintés. 
10. Két évaddal fog rendelkezni, mindkettő 15-15 fejezetes lesz. 
11. Nem fanfiction
12. A főszereplő lány neve: Leilah Adelide Cashman

12.dolog az én blogomról:
1. Luanna Perez fanfiction
2. Eredetileg 2.évadosra terveztem.
3. Eredetileg - megint - Skyler lett volna a lány neve és nem is terveztem semmilyen titkot a lánynak.
4. Már több, mint 1 hónapja van a blogom. 
5. Eddig 10 fejezet van fent. 
6. Szerintem a 10.fejezet eddig a leghosszabb. 
7. A történet - eddig - New Yorkban játszódik. 
8. Több, mint 15 szereplő fog megjelenni a történetben, de nem mindegyik főbb. 
9. Kettő szemszögből szerettem volna írni a történetet, azért lett ilyen az eleje. 
10. Több, mint 15.000+ megtekintés. 
11. Ken, nem is a Ken nevet kapta volna, ha nem lettem volna lusta és utána néztem volna egy másik névnek, de azóta örülök, hogy ez lett a neve:D
12. Aeron anyjának a neve csak úgy kipattant a fejemből.. 


1. Mi a véleményed a prológusról?
Egyszerűen fantasztikus.

2. A történet még nagyon az elején jár. Te mit gondolsz, mi lesz a folytatásban?

Huh, hát nem is tudom. Úgy érzem valami veszekedés lesz a lány és az "idegen" férfi között, mert valamit nem akar megcsinálni a lány.

3. Mit gondolsz Leilah akkori énjéről? Szerinted változni fog az elkövetkezendőkben, vagy marad a naiv, felelőtlen és meggondolatlan lánynak?

Szerintem valami miatt biztos, hogy megfog változni.

4. Leilah vajon jól döntött akkor, amikor elszökött otthonról?

Szerintem nem.

5. A szülők vajon miért viselkedtek így? Miért feledkeztek meg a saját gyermekükről?

Még maguk sem gondoltál át komolyan, hogy mit vállalnak fel és én szerintem még a tini korukat hiányolják.

6. Egyenlőre Robinról még nem igazán lehet megtudni semmit. Szerinted ő melyik kategóriába tartozik? A kedves, aranyos, jófiúba, aki mindig, mindenkinek segít ott, ahol csak tud, vagy épp ennek az ellenkezőjébe?

Valamennyi szinten jó fej lehet, de ha felhúzzák akkor aztán már biztos, hogy ne megy jó kisfiúval találjuk szembe magunkat.

7. Josh viselkedése is eléggé különc. Mit gondolsz, ez a viselkedés még a hátránya is lehet?

Szerintem igen.

8. Szerinted sablonos a történet? Ha igen, miért, ha nem, miért?

Szerintem egyáltalán nem, mert még nem találkoztam ehhez hasonló történettel.

9. Mit gondolsz az írásmódról? Kéne változtassak valamin, vagy jó úgy, ahogy van?

Hát szerintem nem kellene, nagyon jól írsz.

10. Mit vársz el a történettől? Érdekesen alakulnak a dolgok, vagy nem? Ha nem, akkor miért?

Ez jó kérdés. Lehetséges, hogy érdekesen fognak alakulni, de ezt sajnos nem tudhatom, csak az író.

11. Változtatnál valamin a történettel kapcsolatban?

Nem.

12. Milyen tanácsot adnál nekem?

Hát én tanácsot nem igazán tudok adni, de inkább csak annyit mondok, hogy folytasd minél hamarabb, mert nagyon egyedi a történeted:) 

12 kérdés az én blogommal kapcsolatban:

1. Mit gondolsz Aeron viselkedéseiről?
2. Szerinted körülbelül hány részes lesz a történet?
3. Ki a kedvenc szereplőd?
4. Szerinted Bell befolyásolni fogja Mike - Luanna apja - viselkedését?
5. Melyik a kedvenc részed, s miért? 
6. Szerinted valaki befolyásolni fogja Luanna és Aeron kapcsolatát? 
7. Mit gondolsz mikor fog kiderülni Luanna titka? 
8. Mit gondolsz, meddig fog tartani Sophie és Ken kapcsolata?
9. Mit változtatnál a történeten? 
10. Mi az ami nem tetszik a történetben, miért? 
11. Szerinted hosszúak vagy rövidek a részek? 
12. Mit gondolsz az írásomról, sok hibát észleltél? 

A 12.díjazottam blogjai:
1. R.I.P


2015. október 28., szerda

#3 Díj!

Köszönöm szépen ezt a díjat a Conflicts and Loves írójától. :) 
Feladatod:

-Beleolvasni annak a blogjába akitől a díjat kaptad!
-Kitenni a képet a bejegyzésedbe,hogy az Endless Galaxy blogra vezessen vissza :)
-TÖRTÉNETES blognál két kedvenc jelenet+indoklás!
-NEM TÖRTÉNETES blognál ugyanez.
-5 dolog a annak a blogjáról akitől a díjat kaptad!

Kedvenc jeleneteim: 
1. 2.részből az amikor Harry megmondta Ashley-nek, hogy ne álljon az útjukba. Hogy miért? Először is nagyon meglepő volt számomra, meg tetszett, hogy már így a történet elején megmutatkozik Harry személyisége.:) 
2.Az 5.részből mikor Ash megbotlik és Harry elkapja.:D Olyan egy filmbeillő egy jelenet volt, meg hát azért is, mert megtudhatjuk, hogy valójában milyen is Harry.:D

5.dolog a Conflicts and Loves blogjáról:
1. Egy 1D ff.
2. Nem sablonos a sztori.
3. Nincs benne szóismétlés.
4. Eddig egy szemszögből íródik.
5. Olvassatok bele a blogjába:)

Még egyszer köszönöm a díjat és sajnálom, hogy most tettem ki, de nem volt kedvem olvasni, de ma viszont rávettem magam.:)

Az én díjazottjaim:
Az Ablakomba besütött a holdvilág írójának és Tiniből Rocksztár írójának és még a ~Stay With Me~ blognak adnám át a díjat.:)

2015. október 21., szerda

Chapter Ten

Sziasztok, tudom, bejelentettem, hogy abbahagyom egy időre ezt a blogot, de nem bírtam megállni, hogy ne írjak részt.. Mivel már több, mint 2 hete nem volt ezért most egy hosszabb résszel kárpótolnálak benneteket:) <3 Jó olvasást! :)



Chapter Ten

Ismét reggel. Valahogy éreztem, hogy ez a nap különleges lesz. Nem is tudom, hogy miért.. Olyan gyorsan rohantam le a lépcsőről, hogy a felétől már csak gurultam. Jajgatva felkeltem a földről, majd a derekamat simogatva ültem le. Apa épp rántottát készített. Ez is meglepő egy szituáció volt számomra. Apa reggelit készít? Méghozzá rántottát? Érdekes. Sose láttam még így mosolyogni anya halála óta. A szája a füléig ért annyira vigyorgott, és még hozzá dudorászott is. Tényleg nagyon furcsa volt. Mi vidíthatta fel őt ennyire reggel? Már nagyon fúrta az oldalamat a gondolat.
-Miről maradtam le? - kérdeztem unottan az asztalra könyökölve.
-Jaj, Luácskám, jó reggelt! - mondta vidáman.
Komolyan mondom, mint egy beszívott drogos. Kidülledt szemekkel néztem apámra aki csak folytatta az iméntieket.
-Neked is jó reggelt! - álltam fel hirtelen. - Minden rendben van, apa? - kérdeztem már mellette állva, és próbáltam legkomolyabb tekintetemet felé lövellni. Hirtelen rám nézett, de már nem vigyorgott.
-Persze, minden a legnagyobb rendben van! - húzta mosolyra (megint) a száját.
-Oké, csak sose láttalak még ennyire boldognak, azóta... - dőltem neki a pultnak.
-Tudod... - zárta el a gázt. - Megígértem anyádnak, hogyha ő már nem lesz többé, akkor legyek mással akivel ugyanolyan boldog tudok lenni, mint vele régen. Természetesen én nem akartam, meg úgy gondoltam, hogy majd ketten együtt leéljük itt az életünket, addig amíg te nem találsz magadnak egy olyan fiút, akivel úgy érzed, hogy tényleg boldog vagy. De aztán... - sóhajtott. - megismertem Bellt. Annyira hasonlít anyukádra... Neki is szőke haja volt, ugyanolyan humora és...
-Akkor anyát már egyáltalán nem szereted? - vágtam a szavába.
-De, dehogynem csak egyszer muszáj túllépni ezeken, hogy aztán más embert tudjunk az életünkbe engedni... - magyarázta.
Most jól a képébe ordítottam volna sírva, de inkább nem tettem meg. Nem akartam megbántani, vagy épp ellenkezőleg, magamra haragítani. Nem szeretek rosszba lenni vele. Most az ő boldogsága a fontos, tudom, de néha még reménykedem abban, hogy anya visszatér hozzánk, és újra minden a régi lesz, de sajnos ez lehetetlen. Már mentem volna fel, de apa elkapta a karomat.
-Várj egy kicsit.. - mondta majd egy tálcára tett egy tányér rántottát és egy bögre jegeskávét.
-Köszönöm! - vettem át tőle.
-Ha van kedved, de csak, ha van - emelte fel a mutató ujját. - Akkor Aeronnak is vihetnél, úgy vettem észre, hogy mostanában elég jóban vagytok, aminek én kifejezetten örülök. Tudtam én, hogy előbb-utóbb összemelegedtek! - nevetett kínosan a fejét vakarva.
-Apa! - sipítottam. - Na, add már idefele! - néztem rá dühösen.
Nevetve az én tányérom mellé tett még egy adagot, meg persze valamilyenféle üdítőt.
-Ma egyre legyél kész! - mutatott a kezére, mint képzeletbeli órájára.
Bólintottam, majd felmentem. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót, ami hirtelen kivágódott és nekicsapódott a falnak. Hűvös szellő csapta meg orcámat, amitől összerezzentem. Aaron még mindig ugyanabban az állapotban feküdt, mint eddig. Elég jól tud aludni. Letettem az üveg dohányzóasztalára a tálcát. Hányszor kértem már apától, hogy hadd kaphassak én is pont ugyanilyet, de nem engedte, mert "véletlenül megbotlasz valamiben, és pont ráesel, majd úgy szétnyílik a fejed, hogy azt bevarrni se tudják!". Ő meg bezzeg kapott az anyjától, pedig Ő neki nem ajánlottak az ilyen dolgok... Mikor a kis barátnőcskéivel hancúrozgatott otthon akár neki is mehetett volna. Na, aztán borulás együtt a barátnővel akció közben. A függöny már össze-vissza szállt az őszi idő miatt. Én meg még mindig rövid farmernadrágban szoktam járkálni. Hát persze, Luanna már csak ilyen! Becsuktam az ajtót, majd leültem az ágy végébe. Elvettem a tányéromat majd benyomtam a tévét, amit a műsor láttán azon nyomban - a reflexeimnek köszönhetően - ki is kapcsoltam. Ott ültem előre-hátra dülöngélve azt mondogatva magamnak:
-Nem lesznek rémálmaim! Nem lesznek rémálmaim!
Hogy tud ilyeneket nézegetni? Ez gusztustalan. Nem elég, hogy ő szokta csinálni, de még nézni is akarja... A gondolattól összerezzentem. Pár percig csak csendben ültem ott, majd rájöttem, hogy fel kellene, hogy keltsem Aeront. De hogyan? Rámászni azért nem szeretnék.. Vagy most? Áh, nem tudom.. Hirtelen felült, és drámaian nyújtózkodott egyet. Rám nézett, majd megengedett magának egy mosolyt is. Lejjebb csúszott mellém, és egy puszit nyomott az arcomra. Csak meredten néztem minden egyes mozdulatát. Már csak azt vettem észre, hogy a rántottát tömi magába. Csak bámultam őt. Mire feleszméltem már azt vettem észre, hogy engem bámul. Még közelebb csúszott hozzám, majd megcsókolt. Felállt, és előkotort a szekrényéből egy pólót és egy gatyát. Míg magára kapta csak őt bámultam. Ilyenkor jó elgondolkodni azon, hogy kit is szeretnénk kiiktatni ebből a házból... Rám vigyorgott majd beletúrt a hajába. Közelebb lépett, majd hanyatt fektetett az ágyon. Megsimította az arcomat, és egyre lejjebb vezette a kezét. Lassan és finoman megcsókolt. Lágy volt minden egyes másodperc, amit vele töltöttem, de lassan mindennek vége szakadt... Lemászott rólam, majd kiment a szobából. Nem tudom miért, de nem mentem utána. Lehet, hogy még a történtek hatása alatt voltam. Lassan kezdtem feleszmélni, és akkor vettem észre, hogy mi mindent hagyott rám. A tányérokat se vitte ki, nemhogy még az ágyat beágyazta volna... Nem! Hagyjuk csak Luára, mert neki biztos, hogy van ideje... Megigazítottam az ágyát, majd levittem a tányérokat. Miután bementem a szobámba szomorúan konstatáltam, hogy az én ágyamat is meg kell csinálni. Szenvedve, de megcsináltam. S ekkor jöttem rá, hogy egyedül vagyok itthon. És még mennyi időm van egy óráig... Először is felöltöztem, utána megfésülködtem, elkészítettem a szokásos sminkemet, majd lementem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét, amibe hamar bele is merültem. Apám körülbelül fél egy fele esett be a házba... Ennyire sietett volna? És egyáltalán hol volt? Mostanában eléggé eltávolodtunk egymástól apával. Golfozni is rendszeresen jártunk, most meg... Na, szóval értitek...
-Kész vagy? - kérdezte.
-Azt hiszem - mondtam kissé zavartan.
-Nem pakoltál be semmit?
-Ami azt illeti..
-Lua! - szólt rám apám majd elkezdett pakolászni.
Nem is tudtam, hogy miért ilyen ideges. Mindig nyugodt általában ilyenkor, sőt! Még biztató szavakat is szokott mondani, de most nem tette.. Fogalmam sincs, hogy miért.. Egy ilyen aprósággal megbánthattam volna? Kezembe nyomta a táskát, majd kirohant a házból. Még mindig nem értem. Már az autóban ültünk, és mentünk - suhantunk - is a fotózásra. Egész úton nem is szóltunk egymáshoz. Furcsa. Hiányolom ezeket az apa-lánya beszélgetéseket. Kiszállás után bementünk az épületbe ahol már sürögtek-forogtak az emberek. Egy 30-as éveiben járó hölgy jött oda hozzám, majd bevezetett a sminkes szobába.
-Úgy döntöttünk, hogy az a szokásos smink, amit hordani szoktál, az legyen rajtad - magyarázta a nő.
-Rendben - mosolyogtam rá, majd mutatta, hogy üljek le a sminkes székbe.
Volt egy bazinagy tükör, ami előtt egy csomó sminkes cucc volt többféle márkában, színben. Először lealapoztam az arcomat, majd korrektorral eltüntettem a bőrhibáimat, húztam egy cicás tusvonalat, végezetül pedig használtam egy kis pirosítót. A hajamat már fodrász csinálta. Kifésülte, majd felcopfozta. Megmutatta a ruhámat. Egy fekete cipő fehér zoknival, egy felhajtott aljú farmernadrág, hozzá egy egyszerű szürke póló, amihez még társul egy szürke hosszú pulcsi. Elkészülve léptem ki a szobából. Az egyik fotós épp rólam ejtett szót méghozzá nem túl kedveset.
-Főnök! Ez a lány túlságosan is dagadt.. Nem erről volt szó!
Hát kösz... Azért eléggé szarul esett, és kikérem magamnak, nem is vagyok dagadt. Mindig figyelek az alakomra, hogy nehogy elszúrjak valamit... De ezek szerint tényleg dagadt lehetek... Ebben még az a borzalmasabb, hogy apa sehol sincs. Legalább betudott volna nekik szólni, nem úgy, mint én... Én egy gyáva nyuszi vagyok... Kimentünk oda, ahol le kellett, hogy üljek egy lépcsőre. Letettek mellém pár cuccot majd pózolnom kellett. Nem kellett olyan sok pózt vágnom, mert ehhez a fotósorozathoz nem olyan sok kép kell. Csak ruha reklámozás. Tudjátok, hogy megy ez. Kicsit elhúzódott a fotózás, mert nem tudtam normális fejet vágni, ezért vagy háromszor is újra kellett, hogy kezdjük, de elég jók lettek a képek. Gondolom, azért nem tudtam koncentrálni, mert azon járt az eszem, hogy én tényleg ennyire dagadt vagyok-e, na meg persze Aeron. Mit mondjak neki, hol voltam? Lehet, hogy jobb lenne, ha megosztanám vele ezt a kis titkomat, és akkor könnyebb lenne. Az a baj, hogy nem tudom. Talán túl elhamarkodott volt ez a döntés, hogy összejöjjek vele. Nem is ismerem, hogy milyen igazán. Csak... Elvesztem egyszerűen a fejemet, amikor mellette vagyok. De miért? Ez lenne a szerelem? Már megint össze vagyok zavarodva, és persze hangulatingadozásaim vannak. Mire észhez tértem már az épületben voltunk, és apám a fotósokkal beszélgetett, már ha ezt beszélgetésnek nevezhetjük...
-Mi az, hogy kövér? Nézzen már rá! - mutatott végig rajtam apám.
-Se kövér, se sovány, pont megfelelő! Nem tudom, hogy mi bajuk van! - már kiabált velük. - Tudják mit, nem nagyon érdekel, fogjak a pénzüket és a cuccokat és tűnjenek innen! Többet fel se keressenek minket! Viszont látásra! - löktek ki minket.
Nagy gratuláció apámnak! Ügyesen megcsinálta... Nem akartam ebből vitát erre meg... Az a ruha maradt rajtam, amiben fotóztak, gondolom megtarthatom, mert általában mindig megkapom, ez benne van az egészben.
-Apa!? Ezt most miért kellett? - háborodtam fel.
-Miért? Csak azt ne mondd kérlek, hogy nem volt igazam! - nyitotta ki a kocsit majd beültünk. - Erről szó sincs.
-Örülök, hogy megvédtél meg minden, csak most akkor legközelebb hova megyünk? - pillantottam rá.
-Nyugodj meg! Megoldom. Okés? - sandított rám.
-Jól van - engedtem ki az eddig benntartott levegőmet.
- Mi lenne, ha rendelnénk valami pizzát? - nevetett majd beindította a motort.
- Apa! Most mondták... - kaptam fel a fejemet.
-Jaj, Istenem, Lu! Fejezd már be! - bökte meg a vállamat.
- Jól van, akkó' - nevettem fel.
Elhajtottunk az épülettől.
- Milyet kérsz? - halászta elő a telefonját nagy nehezen.
- A szokásosat - adtam meg a pontos választ.
- Ezzel tudod mi a baj? - fejemet ráztam.
- Nem tudom, mi a szokásos! - nevetett kínosan.
Na, az jó kérdés. Mi a szokásos? Alig szoktunk pizzát rendelni... Jó, egyáltalán nem... Aztán végül sajtos-sonkás-kukoricásnál maradtunk. Egész úton beszélgettünk. És szóba is került a golf. Hál` istennek. Már olyan régen voltam. Nem akarok dicsekedni vagy valami, de kiváló golfos vagyok. Már évek óta játszok, és méghozzá elég rendesen letudom verni apámat. Ez is egy közös családi program volt, mikor még élt anya. Tőle örökölhettem ezt is. Ugyanis anyukám és apukám egy golfpályán találkoztak. Anya akkoriban ott dolgozott, és egy kisebb gyereksereget tanítgatott. Apa leírása szerint anya akkor is gyönyörű és elbűvölő volt... Jó, azért ennél részletesebben mondta el, de inkább nem késztetem magamat sírásra... Borzalmasan szar érzés ez... És ráadásul apám Bellt akarja, hogy az anyám legyen... (Gondolom.) De ezt, hogy tudja feldolgozni az ember? Ki akarna egy másik anyát, akiről semmit nem tudsz? Hogy bízzak így meg benne? Ráadásul Aeron... Már megint ezen akarok agyalni, ezt nem hiszem el... Lökjetek ki az autóból, könyörgök!
Miután hazaértünk egyből a fürdőszobába siettem.. A tükörbe nézegettem magamat ruhán keresztül, majd azoktól is megszabadultam. Csak nézegettem magamat. Tényleg kövér lennék? Nem,nem vagyok kövér! Nem fogok fogyókúrázni, és hánytatni magamat, csak azért, hogy vékonyabb lehessek! Nem, mert tudom, hogy vékony vagyok! Úristen, milyen hülyeségeket beszélek... - fogtam a fejemet. És ezzel a testtel én megfelelek Aeronnak? Vagy lehetséges, hogy csak játszadozik velem? Nem tudom. Bár mostanában talán, mondom talán egy kicsit megváltozott. Addig gondolkoztam míg hirtelen valaki benyitott... Egyből odavetettem a tekintetemet. Nem is akárki volt az a személy! Szerintem nem kell elmondjam a nevét, így is tudhatjátok...
Szóval benyitott, tátott szájjal végignézett rajtam majd hirtelen becsukta az ajtót.,. Mozdulni se tudtam, mintha földbe gyökerezett volna a lábam... Elég rendesen elpirultam. És ahogy nézett, sőt! Bámult! Valahogy... Valahogy a fejembe vésődött. Elvigyorodtam, de nem is tudom, miért. Egy koppanást hallottam a kijárat felől. Mit csinál? Lényegtelen. Egy pár másodpercig még hatása alatt voltam a történteknek, mikor észbe kaptam.
- Miért nem lehet kopogni? - kiabáltam.
- Miért nem lehet szólni? - hallottam megint azt a bizonyos koppanást. Ezek szerint mégse voltam annyira észnél, mert csak ezek után kezdtem el felöltözni... Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és nekidőltem az ajtónak, ahol szép lassan lecsúsztam. Most tudtam felfogni, hogy mit is látott. Engemet... Meztelenül. Hogy lehetek ennyire ostoba? Nyílni akart az ajtó, de én ott ültem, ezért nem jutott semmire az illető. Most megint be akart csak úgy jönni, hogy elélvezhessen rajtam vagy mi? Jó, hogy hisz fiúból van... Felkeltem a "kényelmes" helyemről, majd kinyitottam az ajtót. Ki akartam menni, de visszatolt a fürdőbe majd ő is belépett, és becsukta az ajtót.
Kezeivel megfogta az arcomat, majd elkezdte simogatni azt. Mélyen belenézett a szemembe amitől elpirultam, de szerencsére nem látta.
- Minden rendben? - kérdezte épp, hogy hallhatóan.
- Persze, mi lenne? - mosolyogtam rá.
- Kicsit furcsa vagy... - vette el a kezét, majd megfogta az enyémet. Erős, meleg és nyirkos volt. Megsimogatta kézfejemet majd szóra nyitotta a száját.
- Csak mondani szerettem volna, hogy David és Josh itt alszik. - rágta a szája szélét.
Istenem, de cuki! Már megint kezdem,.. Hány barátja van? Ott van még Mark, Ken.. Jó, ez így elég kevés példa, de na. Ken.,. Sophie... Teljesen kiment a fejemből... Na, jó most már tényleg elegem van! Ennyi minden egy napra nekem sok.. És ráadásul tuti, hogy kapni fogok tőle... Bár neki kellene, hogy hívjon, nem? Borzalmas egy barátnő vagyok... Azt se tudom, hogy mikor kinek kell hívnia a másikat...
Mi!? Vasárnapról hétfőre engedte apa, hogy itt aludjon két agyoniskolázott fiú a házamba..khmm..házunkba? Nekem soha nem engedte meg így Sophie-val. Ez kész örület! Úgy érzem, ez az Aeron gyerek mindent megkap... Én meg? Én csak a szimpla letolást, hogy kövér vagyok... Ez rohadtul nagyon sok nekem, ma pedig még kettő óra is alig múlt.. Mi lesz én velem még ma?
- Pinki! - szólított meg a gúnynevemen Aeron.
Egy kicsit... kicsit nagyon elgondolkodhattam...
- Mi van? - emeltem fel a hangomat.
- Minden rendben van, kérdezem újból... - mondta kicsit se nyugodtan.
- Igen, csak tudod elgondolkodtam... - kiabáltam rá, majd kiviharoztam a fürdőből egyenesen le a konyhába. - És amúgy is, ki az a Josh? - ordítottam megint majd hirtelen beleütköztem valamibe vagy inkább valakibe.
Felnéztem rá. Fekete oldalra fésült haja volt. Kék szemeivel engem méregetett. Arcán levakarhatatlan vigyor ült. Én még lemaradtam a kék szemeinél. Gyönyörűek voltak, akárcsak az égbolt. Szóval, nála erre buknak a csajok!? Hmm... érdekes.
- Öhmm... Bocsi - mentegetőztem.
- Semmi. Josh vagyok - mondta.
Ki gondolta volna? Tőle nem messze David állt. Akkor persze, hogy ő Josh.
- Én Luanna vagyok. - utánoztam, már amennyire. Elvigyorodott majd közölte:
- Aeron sohase mondta - nekem legalább is, hogy ilyen dögös csaja van - nézett végig rajtam majd füttyentett egyet.
Mi vagyok én? Kutya? Azt hittem már, hogy végre egy kedves ember erre... Mit kapok? Egy ugyanolyan faszt. (Már bocsánat a szóért.) Mit képzel magáról? Nem is ismerem, és már kezdi... Mintha folyamatosan fokozná a baromságait. De így... Így tuti, hogy nem ér el nálam semmit. Meg amúgy se, mert foglalt vagyok, ha mondhatjuk így. Aeron egész végig csak minket nézett, és várta reakciónkat.
- Nem vagyok "A" csaja... - rajzoltam idéző jeleket a levegőbe miközben kiemeltem az "A" betűt.
- Akkor esetleg... - kezdte a szemöldökét húzogatva.
Elnevettem magamat, majd komolyan ránéztem.
- Te? - mutattam rá, újból kitört belőlem a nevetés. - Egy ekkora fasszal aki a dugásra hajt? Hagyjá' mán... - mentem el onnan. Aeron elkapta a karomat.
- Ha bármi baj van, szólj.. Rendben? - szemeimbe felfedeztem az aggódottságot.
- Miért lenne bármi baj? - kérdeztem a srácokra pillantva.
- Ők nem azok, akiknek látszanak... - mondta majd közel hajolt, és megpuszilta az arcomat. - Csak szólj... Nem akarom, hogy bármi bajod essen míg itt vannak... - suttogta a fülembe. - Rendben?
Bólintottam. Végül egy utolsó pillantást vetettem Aeronra, majd felmentem a szobámba. Hogy értette azt, hogy nem olyanok, akik? De akkor meg minek hozza őket ide? Nem értem. És ezalatt az idő alatt apa hol volt? És a pizza? Ilyenkor, hogy gondolhatok az ételre? És ráadásul megint elfelejtkeztem Sophie-ról. Megbeszélhetnénk valami csajos programot hétfőre... Vagy mit tudom én, mikorra... Csak legyen már... Apa hirtelen berontott a szobámba egy egész pizzával. Kezembe nyomta, majd távozott. Ez mégis mi volt!? Legalább köszönhetett volna... Mondhatom, kedves vagyok. A pizza illata beférkőzött az agyamba, de amikor felnyitottam a tetejét, a varázslat elmúlt. Én mondtam, hogy nem szeretem! Még az étterembe is kijelentettem! Erre mit kapok? Egy hawaii-s pizzát... Hát kösz. Elkezdtem leszedegetni a pizzáról az ananászt, majd utána nekiálltam elfogyasztani. Azután pedig felhívtam a barátnőmet. Első csöngésre felvette.
- Szia... Bocsi, hogy most hívlak, csak egy kicsit elhúzódtak a dolgok.. Na, milyen volt az este? Engedtél neki? - bombáztam kérdéssel.
- Öhmm.. Neked is szia, Luanna.. - szólalt bele Ken. - Jól alakult az este, köszi - mondta lányosan.
-Bocs... Nem tudtam,hogy te vagy... - sütöttem le a szememet, amit persze nem láthatott.
-Amúgy nem engedett... - szomorodott el a hangja egy pillanatra. -De nem is baj... Nem akarom, hogy megbánja... Mondjuk én - fújta ki a levegőt. - nem bánnám...
-Hát azt gondoltam... De miért te vetted fel? - kérdeztem.
-Sophie alszik - adta meg a pontos választ.
-Értem - mondtam. - Anyukád tegnap otthon volt?
-Igen... Nem nagyon bírja Sophie-t, vagyis bírná csak sok lányt hoztam már a lakásomba, és tudja, hogy mi a szándékom a lányokkal... Azt hiszi, hogy Ő holmi ribanc - halkult el a hangja. - De láttam rajta, hogy elég szarul esik Soph-nak, ahogy anyám bánt vele... Én se örültem neki..
-És Sophie-val is csak ez a szándékod? Szóval... khmm... tudod. - próbáltam célozgatni.
- Nem tudom. Kedves lány, szeretem. Sokkal másabb, mint a többi lány, de nem tudom. Nem akarom megbántani...
-Pont ezt akartam mondani... Hogy kérlek, ne bántsd meg... Inkább szakíts vele, mielőtt nagyobb dolgok történnek... Tudom,hogy hülyeség, amit beszéltek, és hogyha kiderül, hogy azt mondtam, hogy szakítsatok, tuti, hogy kapok és nem keveset. A barátságunk menne rá, úgyhogy inkább visszaszívnám az előbbi mondatomat, ha lehet... Úgy csináld, hogy mindenkinek jó legyen, de ne bántsd meg...
-Oké.
-Remélem, nem fogod megdugni, és utána szakítasz vele, mert akkor én foglak kinyírni. Szeretnéd tudni, hogyan?
-Köszi... Inkább nem...
-Jó, akkor elmondom... Először levágom a karjaidat, az egyiket lenyeletem veled, a másikat pedig feldugom a seggedbe aztán...
-JÓ! Értettem, főnök! Nem fogom megbántani, ígérem - mondta. - Vagyis... khmm... megpróbálom... - motyogta, hogy ne halljam.
-Khmm..hallottam - utánoztam.
-Jó van, na!
-És amúgy... - köhögtem. - Szóval ezzel a Josh-sal és Daviddel mi van? - érdeklődtem.
-Mi!? Hol vannak? - kérdezte egyből.
-Itt nálunk. Csak Aeron mondta, hogy vigyázzak velük... De miért? Csak közönséges fiúk, akik túl sokat akarnak a lányoktól... - magyaráztam, miközben a másik kezemmel hadonásztam.
-Lényegtelen. Csak vigyázz magadra! - mondta.
De most miért nem akarja elmondani, hogy miért? Ennyire nagy titok? Vagy esetleg nem bíznának meg bennem?
-Mond már el miért! Aeron se mond semmit! Kérlek... - kérleltem.
-Hidd el, elmondanám ,de nem tehetem, és ha tehetném se mondanám el... Jobb, ha nem tudsz róla, és nem keveredsz bele bizonyos dolgokba..
-De...
-Nincs semmi, de. Ha viszont azt akartad kérdezni, hogy miért nem mondhatom el akkor... A szabályzat tiltja, és kész. Hogy miért tiltja a szabályzat? Mert tiltja, és kész. Ne kérdezz többet semmit ezzel kapcsolatban, mert akkor kinyomom a telefont.
-Mire vársz? - Mire kimondtam lerakta.
Ennyit arról, hogy a barátnőmmel beszélgessek, és beszervezzünk egy programot... Várjunk csak, ilyenkor még alszik Soph? Kétlem. De akkor minek hazudott? Benne van a pakliba, hogy lehet, hogy tényleg aludt. De, ha mégsem, akkor miért van Kennél a telefonja? Na mindegy. De akkor mi is van ezzel a Josh és David gyerekkel? Milyen szabály? Valamibe belekeveredtek, csak én nem tudok róla? Vagy lehetséges, hogy most hagyja el az országot Ken és Sophie? Jó, azért nem nézem ki a barátnőmből, hogy szólás nélkül itt hagyjon, meg persze a szüleit...
Valaki adjon már ezekre a kérdésekre választ! Miután lecsapta a telefont egyből nekibasztam az ágyamnak. Dühös voltam, és ráadásul szomorú is. Ma egyedül tölthetem az egész napot tanulással együtt. Aeron a barátaival, Sophie Kennel, apa ki tudja, hogy hol, Bellről ne is beszéljünk... Hogy lefoglaljam magamat, elkezdtem tanulni. Nem annyira ment, de mivel az állt előttem, hogy az életem függ ettől az egésztől, ezért megtanultam, úgy ahogy. Utána csak unatkoztam és unatkoztam. Próbáltam lekötni magamat, úgy mindennel. A tévét is csak fél óráig néztem, aztán próbáltam rajzolni valamit, de csak krix-krax lett belőle, végül maradtam a gépezésnél. Olyan sok blogot láttam, hogy nekem is megtetszett ez a dolog. Már majdnem megcsináltam, amikor eszembe jutott, hogy fogalmam sincs, hogy mi legyen a neve. Tehát teljesen kikészültem. Elővettem egy lapot, és összeírtam mindenféle nevet, de egyik se tetszett. Aztán a neten is körbenéztem, és beírtam a googleba: "Mi legyen a blogom neve?" meg mindenféle faszságot, de semmire nem haladtam a név kiválasztásával. Ha nincs név, akkor blog se. Már tényleg feladtam, de még mindig hatása alatt voltam ennek a blogos dolognak... Egy kicsit kimentem a levegőre, hogy kiszellőztessem az agyamat, de csak rosszabb lett. Egy: fáztam. Kettő: a sok virágainktól és fáinktól anya jutott eszembe, meg persze megállni se tudtam, hogy ne fotózzam le őket... Azt hiszem képmániás leszek. Egy kicsit gondolkoztam a neven, de nem nagyon jutottam semmire. De, amikor beléptem a házba, egyből kipattant a fejemből: Le Happy. Felszaladtam a szobámba, majd gyorsan leültem a gépem elé, és kitöltöttem minden mezőt ami kellett a bloghoz. (Szerk.: Itt megtekinthető a blog, amiről Luanna beszélt: www.le-happy.com) Mosolyogva konstatáltam a végeredményt. Apám beleegyezését nem is kértem. Lehet, hogy kapni fogok. Na jó, nem hiszem, csak általában mindig együtt beszéljük meg az ilyesfajta jellegű dolgainkat. Csak volt egy kis bibi, amit kifelejtettem az egészből. Ki fog fotózni? És a kamera? Jó inkább elrakom ezt az egészet holnapra, meg persze magamat is. Hullafáradtan jöttem ki a szobámból. Aeronék felől kacajok szűrődtek ki. Már elindultam lefelé, amikor nyílt az ajtó. Még visszanéztem, és akkor megláttam Davidet, aki épp felém tartott... Én persze, amilyen hülye vagyok bevártam.
-Beszélhetnénk egy kicsit?-biccentett a szobám felé.
-Miről? - kérdeztem.
-Vannak információim... - húzta ki magát.
-Aha.. És?
-Rólad... - fogta meg az egyik tincsemet, majd elkezdte csavargatni. -Lenne egy ajánlatom!
-Tessék? Hagyj már! Nem mintha érdekelne, de mégis milyen információid vannak? - toltam el a kezét a hajamtól.
-Tudom, hogy ma hol voltál, mit csináltál... - kezdte el megint a játszadozást a hajammal.
-Na, és mégis mit csináltam ma? - vágtam vissza halkan, hogy ne hallja senki. Elkezdett körbe-körbe járkálni körülöttem.
-Hol vetted ezt a flancos holmit? - húzta végig a hátamon ujját mire akaratlanul is, de összeborzongtam.
-Közöd? - húztam össze a szemöldökeimet.
-Esetleg nem kaptad? - állt meg hirtelen előttem, és megfogta karjaimat. Közel hajolt a fülemhez. - Csak nehogy Aeron megtudja... -suttogta, hogy még a leheletét is az arcomon éreztem.
Az egész testem libabőrös lett. Egyszerűen még undorodni is kezdtem tőle.
- Tuti, hogy Aeron kinézett magának... Kinek ne kellene egy ilyen... - simította meg a karomat. - Egy ilyen vadóc, mégis szerény lány... Ráadásul vörös... A rózsaszínt nem bírom annyira, de elmegy... - csavargatta már vagy századjára a hajamat. - Persze Aeronnak is ezek a gyengéi... Meg, hát jól is öltözködsz... - nézett melleimre, mire összehúztam a magamon tartott pulcsit. - Meg van is mit kirakni, Luácska...
-Mit akarsz? - szűrtem a fogaim között.
-Egy kis hancúr az ágyban, holnap - kacsintott. - Akkor nem mondok semmit Aeronnak, de ha nem, akkor akár most is megoszthatom vele ezt a fantasztikus hírt, amit szereztem.
Ugye ez most csak viccel?Tuti,hogy nem fogok egy ilyen dolog miatt összefeküdni vele... Inkább tudja meg, mint... azt csináljam vele...
-Te ezt most komolyan gondoltad? - Bólintott. - Soha nem fogok összefeküdni egy olyan féreggel, mint te!Igen, ez az! Egy alattomos féreg vagy! Mondj, amit akarsz! - mondtam halkan, majd elindultam, de erősen megszorította a csuklómat, és visszarántott.
-Nem akarás kérdése! - szorította össze a fogát.
-Minden rendbe Lu?-hallottam meg Aeront, aki fent az emeletről nézett le ránk.
Gyorsan leszaladt majd egyből átölelt.
-Jaj, itt a kis Rómeó! - mondta a szemét forgatva David. Mikor szétváltunk, Aeron szúrós pillantást vetett "barátjára". Olyan hirtelen történt ez az egész.
-Ő az enyém - karolt át egyik kezével, majd magához húzott. - Értetted? - A srác bólintott majd felment. Megnyugodtam, hogy nem kell többet beszéljek vele bár kitudja... Az is lehet, hogy a kis barátjával most eszelnek ki ellenem egy új tervet. Remélem, azért Aeront nem vittem nagyobb bajba.
-Mit csinált? Bántott? Mit akar? Megfenyegetett? - halmozott kérdésekkel, mire apám jött oda hozzánk, egyből szétrebbentünk.
-Minden rendben van? - kérdezte.
Mindketten hevesen bólogattunk, mire furcsán nézett, de végül visszaslisszolt a szobájába.
-Semmit nem kért! Csak beszélgettünk.,. - mosolyogtam halványan, már amennyire tudtam ilyen állapotba.
-Biztos? - mondta, mire hevesen bólogattam. Aeron bejelentette, hogy azonnal menjek el fürödni, és ne valami kihívó ruhát vegyek fel pizsinek. Ráadásul, míg fürödtem egész végig az ajtóm előtt állt, nehogy benyisson valaki. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Mikor kijöttem, egyből magához ölelt, és éreztem, ahogy beszívja az illatomat. Megpuszilta az arcomat, majd felkapott és felvitt, be egyenesen a szobámba. Már befeküdtem az ágyamba,de ő még mindig itt volt, és az ágyam szélén ült.
-Addig itt maradok, míg el nem alszol - jelentette ki. Csak rámosolyogtam, majd felültem, és megcsókoltam. Nem tudom, hogyan, de a tekintete az asztalomra tévedt ahol rengeteg könyv volt szétszóródva.
-Sok házi volt? - lépett az asztalhoz, majd elkezdte tanulmányozni az egyik könyvet.
-Vidd el nyugodtan, és másold le - mondtam.
-Akkor a fiúk is lemásolják... - pillantott rám, majd szépen lassan közeledett hozzám.
-Nem baj...-mondtam ki, mire leült eredeti helyére.
-Majd legfeljebb itt lemásolom nálad, legalább azt hiszik majd, hogy még mindig veled töltök egy kis időt, bár ez valamennyire igaz is. Vagyis... Miket beszélek...? - temette kezeit arcába. -Bocs. Csak kicsit össze vagyok zavarodva... -mondta már rám nézve.
Arcára pír ült ki. Már nem bírtam ki,hogy ki ne mondjam:
-Édes istenem -kaptam az arcomhoz, miközben egy "O" betűt formáltam ajkaimmal. - Cuki vagy, mikor elpirulsz! - öleltem meg hirtelen, mire egyből fejét az enyémnek döntötte.
Megpuszilta fejem búbját, majd belefúrta fejét a nyakamba. Apró csókokat lehelt rá. Ajkait végigvezette vállamtól egészen a számig. Megcsókolt, majd szemembe nézett, és megfogta kezeimet. - Biztos, hogy nem akart semmit, és nem bántott? - kérdezte.
-Biztos - Még fel sem fogtam ,hogy mi történt. Lehet,hogy el kellene mondjam Aeronnak ezt az egészet? De mi van, ha csak rosszabb lesz? Az is benne van a pakliba, hogy megtudja a kis titkomat. Egyszerűen csak el kellene mondanom neki és kész. Akkor nem élnék ilyen "nagy titkolózásban". Ha nem most akkor máskor, de én szeretném neki elmondani. Nem lenne jó, ha mástól tudná meg...
-Na jó, Vöröském, vége a gyereknapnak... Ideje eltenned magad holnapra... - engedett el, majd lefektetett az ágyra. Gondosan betakart, majd megpuszilta a homlokomat. - Aludj! Itt leszek! Senki nem bánthat, és senki sem érhet hozzád!
-Csak te igaz?-kérdeztem.
-Igen, de most már aludj... - kapcsolta le a lámpát. Ha így nézzük, tök félelmetes, hogy egy srác korom sötétbe téged bámul, és várja, hogy elaludj... Ijesztő.
-Inkább búj be mellém! Olyan félelmetes és hátborzongató, ahogy nézel... - ültem fel és rezzentem össze láthatóan.
Nem szólt semmit, csak befeküdt mellém magával rántva.Fejemet mellkasára döntöttem, és hallgattam szíve dobogását. Hajamat kezdte el simogatni, mire kezdtem lenyugodni. Teljesen hozzábújtam már lábunk is összegabalyodott. Simán álomba tudtam volna magamat szenderíteni, de egy ilyen mai nap után nehéz volt. Először apa, aztán a fotósok, majd Sophie és végül David... Rengeteg minden kavargott a fejembe, amiket próbáltam megoldásra juttatni, de valahogy nem ment. Végül koncentráltam Aeronra és meleg, puha karjaira, és persze arra, hogy biztonságban vagyok. Azt hiszem sokkal több mindent fogunk átélni, mint gondoltam...


Szablon wykonała Sasame Ka z Ministerstwo Szablonów